Utazás Erdélyben 1864 nyarán

Arthur J. Patterson az egyetemi tanulmányai befejezése után nem sokkal, 1862-ben utazik első alkalommal Magyarországra, ami egészen fiatal kora óta érdekelte: saját bevallása szerint gyerekként izgatottan olvasta az 184849-es forradalomról és szabadságharcról szóló cikkeket, beszámolókat. Az 1862-ben itt töltött öt hónap után még két utazást tesz: 186364-ben egy évet tölt itt (ekkor járja be Erdélyt), majd 1865-ben ismét visszatér, megfordul Győrben, Pesten, Szegeden és Debrecenben. Itt tartózkodásának célja, hogy megtanulja a magyar nyelvet és megismerje ezt az angol szemszögből kétségtelenül egzotikus, keleti országot: de nem a már sokszor megírt történelmi emlékeket, látnivalókat, hanem a politikát és a társadalmat kívánja kutatni, mégpedig abban a formában, ahogy korábban még kevesen láttatták. Könyvünk az erdélyi útjáról szóló leírást tartalmazza. A hegyvidékes, kisméretű Erdély sajátos földrajzi helyzetéből eredően jelentős stratégiai fontossággal bír. A magyar állam jövőbeni politikai pozíciója nagyban fog függeni attól, képes lesz-e megtartani eme természetes fellegvárat. Ha Erdély egyszer egy idegen állam kezébe kerül, legyen az Oroszország vagy Románia, a magyar alföld, a magyar faj legfőbb élőhelye nagy veszélybe kerül. Emellett a keleti határvidék székelyeinek tömbje is elszakadhat testvéreitől, holott ők az egész magyarság legszorgosabb, legtakarékosabb és legdemokratikusabb eleme. A székelyek magyarságért tett és minden bizonnyal a jövőben is teendő szolgálatait lehetetlen túlbecsülni. Amíg a románok Erdély nyugati, azaz Magyarországgal határos vidékein dominánssá váltak, a székelyeknek köszönhetően a keleti részek a moldvai határ mentén magyarok maradtak. Ha Erdély egy fellegvár volna, a székelyek lennének benne a magyar helyőrség. Földrajzi helyzetük, összetartásuk, szorgosságuk, takarékosságuk, bátorságuk és szenvedélyes nacionalizmusuk mindig útját fogja állni annak, hogy Erdély beolvadjon abba a Nagy Romániába, amiről a bukaresti kávéházi politikusok ábrándoznak.