A birodalom trubadúrjai - Az orosz irodalom és a kolonializmus

Az orosz irodalom és a kolonializmus. A 20. század második felében, a klasszikus gyarmatbirodalmak szétesése után viharos fejlődésnek indultak a posztkolonialista kutatások. Az újraolvasás során a legnagyobb klasszikusok műveiben is kimutatták a dominancia és az alárendelődés, a tekintély és az engedelmesség játékát. Mivel e kritika művelői a harmadik világ és a legfejlettebb országok közti konfliktusokat vizsgálták, az orosz irodalom kimaradt ebből. A ruszisták a cári és a szovjet hagyományokat követve továbbra is idealizálják az orosz kultúra sikereit. Ewa Thompson alapvető fordulatot hozott a 1920. századi orosz irodalom posztkolonialista újraértelmezésével. Olyan műveket mutat be teljesen újszerűen, mint a Háború és béke, amely a világ legerősebb áldozatának beállított Orosz Birodalom alapító mítosza. Thompson bizonyítja, hogy ebben az irodalomban sokkal mélyebb és kifinomultabb a hatalom és a szöveg közti kapcsolat, mint első pillantásra gondolnánk. Továbbá meggyőzi olvasóit arról, hogy nem csak marxista alapon művelhető a posztkolonialista kritika. Megfigyelhetjük, hogyan hatotta át a birodalmi mítosz az orosz költők és írók műveit, s az irodalom milyen reprezentációs stratégiákkal alakította ki a kiváló oroszok, a Nyugatot is lenyűgöző nagy kultúra és az ártatlanul szenvedő Oroszország szuggesztív képét ennek árnyékában pedig hogyan vázolták fel a leigázott nemzetek sztereotip portréját. A birodalmi eszme stabilizálásában még a kommunista rendszert romboló Szolzsenyicin is részt vett. Az elemzés időnként elhagyja az irodalom területét: a tudománytörténet meghamisítását és a háborús sajtókampányokat is bemutatja. Az utolsó fejezetben pedig megismerjük azokat, akik mint Ludmila Petrusevszkaja túl akarnak lépni ezen a végzetes hagyományon. Részlet Szörényi László Utószavából: Azért olvastam forradalmi újdonságként Ewa Thompson könyvét, mert hajdanában a közép-ázsiai térségbe sorolható Iránnal is foglalkoztam. Természetesen ez a térség is érintkezett az orosz hatalmi törekvésekkel és az orosz kultúrával, itt is megfigyelhetők az átváltoztatások sajátos technikái, melyeket oly nagy alapossággal mutat be a szerző, mégsem gondoltam, hogy ilyen olvasata is lehet Tolsztojnak és Turgenyevnek, noha mindkét írónak nagy híve vagyok. Tolsztojra is vonatkozik az, amit Dickensről bizonyított Said: mivel magáénak fogadta el a gyarmatosítók nézőpontját és értékítéleteit, ő is azok közé tartozik, akik a saját igényeikhez igazították az európai kultúra torzításait.