"Schulz prózájában a fekete a leggyakrabban említett szín. Ez ugyanaz a feketeség, amelyből kibontották vízióikat a grafika mesterei. A nyomdafesték feketéje a világ teremtése előtti anyag. De Schulznál ez Ausztria-Magyarország, egy olyan ország hanyatló kultúrájához tartozó, erkölcsileg kétséges ingerek musili feketesége is, melynek nem csak a születése okán volt polgára a művész. Schulz lényegében közvetlenül ebből a jólelkű-démonikus országból származik, melynek lételeme a negyedszázadig tartó hanyatlás alatt a káosz és a bürokrácia vagy - a művészet szférájában - a bűbáj és az önpusztítás ambivalenciája volt. I. Ferenc József monarchiája az illúzió oázisa volt Európa térképén, legfőbb exportcikke pedig, már jóval a pusztulása előtt is, a dekadencia narkotikus mítosza. Ez mindmáig így van, és ebben Schulznak is van némi szerepe."
Az elmúlt évtizedekben Bruno Schulzon kívül nem volt olyan lengyel író, akinek az életművéről könyveket fordítottak magyarra. Prózai munkái Fahajas boltok címmel régóta elérhetőek magyarul, Jerzy Ficowski A nagy eretnekség régiói című életrajzából a kulturális környezet is rekonstruálható, Władysław Panas A ragyogás könyve című monográfiája az életmű mitológiai hátterét helyezi előtérbe. Jan Gondowicz tanulmánykötete azonban egységben tárgyalja Schulz írói és a képzőművészi életművét, olyan kulturális kontextusba helyezve, amely a magyar olvasó számára is ismerős. Meggyőzően érvel amellett, hogy A bálványimádás könyve és a húszas években készült grafikák egy kisvárosi értelmiségi kör belső szimbólumrendszerén belül értelmezhetők. A Kalleia csoport erősen erotikus színezetű mitológiát dolgozott ki, amely a földközi-tengeri napkultuszon alapult, ez határozta meg a társasági életüket. Ez a szakasz a húszas években lezárult; amikor a harmincas években Schulz íróként hozott létre egy hasonló világot, azt már nem ennek a szűk körnek, hanem a lengyel olvasóknak, illetve fordításokon keresztül a világirodalom olvasóinak szánta. Ezzel a fordulattal magyarázható Schulz egyetemessége és ebből következően világkarrierje. Gondowicz bátor és eredeti interpretációja a magyar alkotókat is ösztönözheti arra, hogy felfedezzék Schulz életművét mint ihletforrást.
Jan Gondowicz (1950)
Lengyel esszéista, irodalomkritikus, műfordító, könyvkiadó. Tősgyökeres varsói. Lengyel filológiát tanult, de a természettudományok is hatottak rá. A borgesi világkönyvtár gondolatának örököse, kutatói attitűdjét ugyanakkor szürrealista inspirációk formálták. A képzelet archeológiájának módszerét alkalmazza - a különös, rejtett jelentéstartalmak, az egyezményes kategóriákon kívül álló jelenségek foglalkoztatják. Nem csupán kiváló ismerője - mások mellett - Witkacy és Bruno Schulz munkásságának, de számos innovatív szemponttal gazdagította recepciójukat. Öt esszékötet, egy szürrealista antológia és egy bestiárium szerzője. Többek között Danyiil Harmsz, Joszif Brodszkij, Karel Čapek, Gustave Flaubert, Alfred Jarry, Raymond Queneau és Georges Perec műveit fordította lengyelre.
