Több mint tanú - Elképzelt történések a viktoriánus Magyarországon

Ön látszólag egy könyvet tart a kezében, de valójában egy tükörbe tekint. Pelikán Józsefet, Bacsó Péter halhatatlan, ihlető tanúját látja lelki szemei előtt, de sorstársa, Tárkony József vízügyi inspektor történeteit olvashatja. A Több mint tanúban Virág elvtárs helyett Rókus osztja az észt, Bástya elvtársat pedig előléptették, és most már Vezér úrként mozog az élet sakktábláján. De ez a sakktábla különös játéktér, mert bár Tárkony, Rókus és Vezér a viktoriánus Magyarország fekete-fehér mezőin lépegetnek és botlanak egymásba folyton-folyvást, az olvasó mégis úgy érzi, mintha fejezetről fejezetre haladva egyre inkább a múlt század hírhedten embert próbáló ötvenes-hatvanas éveinek homályos és kusza világában járna. Ott, abban a korban, ahol a nagy fekete autó bármikor és bárkiért eljöhetett, ahol az állami szervek mindenkit megfigyeltek, mindenkiről minden adatot feljegyeztek, ahol csak a kiváltságos elvtársak dúskáltak a javakban, és ahol a nők legszentebb, elvárt kötelessége volt a hazának gyerekeket szülni. Hannibál Nyúl Béla – aki hétköznapi dolgos, magyar, keresztény kisember, e könyv szerzője – fáradhatatlanul lődözi fullánkos nyilait a mai kor visszás társadalmi jelenségeinek képzelet szülötte szereplőibe úgy, hogy néha tátva marad a szánk, néha ökölbe szorul a kezünk, néha pedig a kacagástól a könny is kicsordul a szemünkből. De azért ne legyenek kétségeink! Az önfeledten szórakozó olvasók mellett szép számmal lesznek olyanok is, akik majd a könyv egyes részletein így hördülnek fel: „Na, nehogy már ez a Nyúl vigye a puskát!”