Téli holdvilágon

Eszembe jut kis házunk fecskefészkes boldogsága, apám, anyám napi törődése, testvéreim gondtalan zsibongása... A patakparti utca, templom, iskola, mind elvonulnak szemem előtt. Azután a falucskán túl a rétek, szántóföldek, azok fölött meg a borókásokkal aljazott erdőség. Ez a vissza-visszatérő sok varázslatos gyönyörűség - édes hazám kicsinyített képe. Talán az a legnagyobb szépsége ennek a könyvnek, hogy olyan őszintén, olyan keresetlenül egyszerű és igaz. Mosolyog is az ember, miközben olvassa, s a szíve is összefacsarodik belé. Minduntalan büszke rá, hogy magyar. Borsodi László elmúlt erdei hajtásokról mesél. Apáink, nagyapáink vadászmulatságáról. Az Ivády-kúria életéről, Duruca cigányról, Kisbáróról, az emberszeretetnek arról a világáról, amelynek helyén új világ épült azóta: a mi jelenünk. Nem illusztráltuk a könyvet, hiszen ahogyan ez a fehér hajú tanító bácsi mosolyog, könnyezik és mesél, saját életének példájával jóra, szépre, becsületre és szeretetre tanít, az minden "képzeletet" felülmúl. Szinte sajnálnánk azt a helyet, melyet a képek elvesznek az írás rovására.