Tábori posta - Szovjet mundérban Poroszföldön

Minden férfitársaságban előbb-utóbb előkerülnek a katonatörténetek. Vári Fábián László új, lényegében önéletrajzi regényének szerkezeti alapegységét is ilyen életszilánkok és anekdoták adják. Apropójuk az a különleges, ám valóságos élethelyzet, amely során a szerző-elbeszélőt kárpátaljai magyarként a szovjet hadseregbe sorozzák be. Kétéves szolgálata során így kerül a szerző alteregó – ma már úgy mondható, "a megszálló hadtesttel" együtt – a néhai, ulbrichti NDK-ba. Hatalmas, lánctalpas rakétahordozó vezetőjeként képtelenebbnél képtelenebb lakatanyai, hadgyakorlati szituációkon esik át, és közben felidéződnek az otthoni ifjúkor boldog-tiszta emlékei, egyetemi kicsapatásának háttértörténete, a tiltott irodalommal való találkozás édes és olykor életveszélyes birodalmi létélménye. És persze a szerelmek. Vári Fábián az "iskola-" vagy "katonaregények" hagyományait követi egy, ma már talán történelmi soknemzetiségű hadsereg már-már tipikus figurái: a kegyetlen, iszákos orosz tizedes, a szervilis ukrán zászlós, a jólelkű, méla tatár hadtápos, a félelmetes kozák ezredes és a büszke grúz, a csendes észt és a nyelvrokonság tudatát lelkesen ápoló mordvin sorkatonák személyében. Különleges tabló ez a regény, amely ugyan a tradíciós próza útját járja, de emelkedettségével, szikár, pontosra strukturált nyelvével, olykor derűs életbölcsességével lendületes és magával ragadó olvasmánnyá teszi ezt a munkát. Vári Fábián műve jogosan sorolható abba a prózai vonulatba és tradícióba, amelyek a legjobb katonaregényeket adták a literatúrának, de az olvasóknak is.