Szőlő és bor Biatorbágyon - Borosgazdák, pincék, történetek

Biatorbágy a közelmúltban csatlakozott az Etyek-Budai borvidék települései közé, amelynek a 19. század végéig - az akkori híres Budai borvidéknek - korábban is tagja volt, akárcsak a környék szinte összes falva, amelyeket körös-körül szőlő borított. Galgóczy Károly e korszakban így írt Biáról: "A nép életfoglalkozásában legelső helyet a szőlőmívelés foglal, melyet szorgalommal s ügyességgel is kezel." A nagy törést és pusztulást az Amerikából érkező filoxéravész hozta el, amely az egész borvidékre sorsdöntő hatással volt, korábbi bortermelő jelentőségét soha nem nyerte vissza. Bián és Torbágyon a szőlőterületek mintegy felét telepítették újra, helyüket részben átvették más gyümölcsök, a szüretek hangulata a két háború között rövid időre visszatért. Azonban a II. világháború utáni sváb kitelepítés, a kollektivizálás és a fővároshoz egyre jobban kötődő életforma végképp megtörte évtizedekre a két szomszédos, 1966 óta egyesült települések szőlőművelését. Napjainkban egy ígéretes megújulásnak lehetünk szemtanúi, az ezredfordulótól megjelent a professzionalitásra törekvő borkészítés, a megmaradt ürgehegyi présházak és pincék helyi védettség alá kerültek, melyekben egyre gyakrabban jó minőségű helyi bort találunk. Számos borosgazda őrzi a nagyszülők, dédszülők örökségét, a szőlő és bor szeretetét, többen pedig képzett borászként, etyeki hegyközségi tagként készítik a meszes, agyagos talajon termett szőlőjük nedűjét. A kötet a kezdetektől veszi sorra Bia és Torbágy korabeli szőlőművelését, számos helytörténeti írással, személyes visszaemlékezésekkel, majd a mai Biatorbágy aktív borosgazdáinak személyes történeteit, indíttatásait, sokszor évszázados családtörténetüket ismerhetjük meg.