Az 1890-es években játszódó és a kor egyik legrejtélyesebb halálesetét feldolgozó szépirodalmi, lélektani krimi visszatér az író Centrál című regényének színes, mozgalmas világába. A millenniumi forgatag idején sorra nyílnak a kávéházak, valamint az éjszakai élet bohém színterei, az orfeumok, mulatók, varieték, de közben a kedélyeket a titokzatos hipnotikus szeánszokról szóló híradások is borzolják, különösen, hogy egy ilyen esemény egy nemesi család 22 éves lányának életét követeli.
A regény cselekményének mozgatórugója éppen ez a megoldatlan rejtély, amely 1894-ben bejárta a világsajtót, és amiről cikket írt az akkor még csupán 16 éves Krúdy Gyula. Ez a korszak egyben Budapest európai nagyvárossá válásának és a tömegsajtó megszületésének időszaka is. Már riporterek járnak a hírek, a bűnügyek nyomában, mint ahogy történetünk esetében is, hiszen a Pesti Hírlap rendőrségi tudósítója megszállottan nyomoz, de a lány halálával kapcsolatos kételyeire maga sem tudja a választ: Vajon hipnózissal át lehet venni az uralmat egy másik ember felett, vagy akár az életétől is meg lehet őt fosztani?
A nyomozás közben bírósági tárgyalótermekbe juthatunk be, kiruccanhatunk a császárvárosba, követhetjük a grandiózus millenniumi ünnepségeket. A riporter sikerei eddig az észszerű gondolkodásra épültek, ám ezúttal nem jut közelebb az igazsághoz, be kell lépnie egy számára ismeretlen világba ahhoz, hogy megértse a hipnózis erejét, ezért egyre jobban elmerül a titkos éjszakai életben. A kérdés csak az: végül sikerül-e kiderítenie az igazságot, vagy ő is áldozattá válik?
"Nincs rá racionális magyarázat, de lehet, hogy valóban természetfeletti dolgokra képes a hipnózis, és ez az elszabadult erő kiolthatja egy másik ember életét, sőt a hipnózissal egy másik személy akarata felett át is lehet venni a teljes irányítást. Az észszerűségbe vetett hite megingott, mióta Rajnaival a földalatti lebujokat járja, és másnap az agyvelejét szaggató kín árán is akarja újra és újra érezni a valószerűtlen hullámokat, melyek a magasba emelik, a vibrálást, ami magába olvasztja, a tér elmosódott határait, az elemi erővel benne tomboló ösztönöket, amivel összekapcsolódhat az állati énjével, ahogyan azt a Mária-arcú, idegen testű nővel tette meztelen húsban és verejtékben fürödve. Minden olyan valóságos volt, mintha a színésznő hófehér testének minden egyes négyzetcentiméterét falná magába, az ő szeme mondana neki újra és újra igent. Hogyan lehetséges ez? Erre sincs semmilyen észszerű válasz..."
