Séta érettségi előtt Zombortól Udvarhelyig (meg vissza!)

Két bunyevác-magyar maturandus tíz évvel a kiegyezés után a bácskai iskolapadban lelkesen, „petőfisen” rajong a 48-as székely hősökért, majd – mindenki számára váratlanul – egyedi módot választ a lelkesedése kifejezésére: utolsó nyári vakációjuk alatt elgyalogolnak Erdélybe! 50 napos, 1500 km-es útjukról vezetett (rajzolt és pecsétekkel dokumentált), tartalmas naplójuk majdnem százötven évig lappang a családi iratok között, de, előkerülve, megérte az „őskiadását”, és végre elfoglalhatja méltó helyét a klasszikus magyarországi útleírások sorában. Aki kézbe veszi ezt a vonzó, színes, gazdag dokumentációval illusztrált, fiatalok számára összeállított olvasmányt, nehezen tudja elképzelni, hogy a könyv első – még a papír színével is elkülönülő – része (sok facsimile oldallal, rajzzal, térképekkel) filológiai hűséggel kiadott kordokumentum! A második rész kibővített jegyzetekkel igyekszik lefújni a port a másfél évszázaddal ezelőtt még világos, mára azonban már magyarázatra szoruló jelenségekről, eseményekről (nyelvről is!). A két diák, akiknek meg sem fordul a fejükben, hogy ők is a történelemben csörtetnek (csak az a történelem majd negyvenegynéhány évvel később fog csúnyán kifakadni!), mindenestül hű tükre a korszellemnek. A könyv közreadója – kalapot emelve a sétáló fiúk előtt – ezt a korszellemet igyekszik górcső alá venni, és próbálja bátorítani a mai érettségizőket (de persze akár a történelem iránt érdeklődő nyugdíjasokat is!), hogy egy kicsit merjék megdöngetni történelmünk (és általában a történelem) mítoszait! A végső konklúzió úgyis a naplóíró Donoszlovits Vilmos utolsó sora: „Utam megtételét kikinek, különösen diáktársaimnak ajánlom”. Azaz: fiatalok, idősebbek – bátran induljanak neki, fedezzék fel, ismerjék meg alaposabban a határainkon túli kultúrkincseinket.