Salinger

J. D. Salinger tíz évig írta, majd haláláig keserülte a Rozsban a fogó-t. A könyv megjelenése előtt második világháborús veterán volt, poszttraumásstressz szindrómával; a háború után mást se keresett, mint sebzett pszichéjének gyógyírját. A gimis srác-ról szóló regény hatalmas sikere mítoszt szült: Salinger, akárcsak Holden, érzékeny mimóza, túl jó erre a világra. Ezek után egész életében sikertelenül békítgette önnön két szögesen ellentétes verzióját: a mítoszt és a valóságot. A Rozsban a fogó-ból több mint 65 millió példány fogyott, és továbbra is évente több mint félmillió fogy; nemzedékek számára meghatározó mű, maradandó amerikai kamasz-totem. Salinger karcsú életművének négy rövid könyvének kulturális súlya, hordereje szinte páratlan a modern irodalomban. A kritikusok és a köz fél évszázados játszmája, hogy az emberben a műve révén olvassanak, az embert ugyanis nem lehetett szóra bírni. Salinger epikai alteregó-telitalálata, megszállottan őrzött magánszférája, bevehetetlen bunkere makacsul közre nem bocsátott írásainak tetemes titkos tárháza megközelíthetetlen legendává terebélyesedett. Salinger rendkívül bonyolult, mélyen ellentmondásos személyiség volt. Valótlanság hiába sulykolták nekünk , hogy életéből az utolsó ötvenöt évet visszavonultságban töltötte; nagy utazásokat tett, sok viszonya, életre szóló barátsága szövődött, falta a tömegkultúrát, sűrűn példázta sok tekintetben mindazt, amit írásaiban bírált. Dehogy volt ő remete, állandó párbeszédet folytatott a világgal, hogy remetehírét erősítse. Magánszférát akart igazából, de a remeteséggel járó írói hallgatás idővel ugyanolyan védjegye lett személyének, mint a Rozsban a fogó. Sokat elemezték már, milyen nehéz lehetett Salingernek a mítosz árnyékában élni és dolgozni, amit kár tagadni; mi bemutatjuk, ő maga is mennyire gerjesztette nagy átéléssel ezt a mítoszt. Három célt tűztünk magunk elé: hogy megtudjuk, Salinger miért hagyott fel a publikálással; miért vált köddé; és min dolgozott haláláig, negyvenöt éven át. Kilenc év alatt, öt kontinensen több mint kétszáz személlyel készítettünk interjúkat, közülük addig sokan nem voltak kaphatók nyilatkozatra, a mi kérésünknek azonban mind készséggel tettek eleget. Szándékunk, hogy sokrétűen mutassuk meg Salingert, a számára életre szóló kötődést jelentő második világháborús elhárító ügynöktársak, a szerelmek, barátok, gondviselők, diáktársak, valamint a szerkesztői, a kiadói, a New Yorker-es kollégái, rajongói, ócsárlói és még sok jelentős személyiség személyes vallomásával arról, hogyan hatott életükre, munkájukra, nagy általánosságban a kultúrára. Az általunk most először közreadott anyag több mint száz fénykép, jegyzőkönyvek, naplók, levelek, emlékiratok, bírósági feljegyzések, tanúvallomások, titkosság alól nemrégiben feloldott katonai iratok szemelvényei reményeink szerint sok ténybeli pontosítást és jelentős felfedezéseket nyújthat. Kiemelten világítunk rá az életút utolsó ötvenöt évére, arra a korszakra, amely Salinger korábbi életrajzírói számára nagy részt homályban maradt.