Pogányok

A Pogányok Herczeg történelmi regényeinek egyike, amely a honfoglalás korába vezeti el olvasóit. A regény témájának súlya és fontossága mellett történelmi dilemmákat is felvet: pogányság-e az őshit, barbárság-e az újhit, a kereszténység kierőszakolásának megakadályozása. Ennek a sokféle konfliktusnak, ellentmondásnak és ellentétnek az összegzése ez a regény, ahol a keresztény Európa tudása és szellemisége gőgjében kibékíthetetlen ellentétet mutat egy ősi nemzet kultúrájával szemben. Ez a kettősség tükröződik a regény fő alakjának, Márton papnak (aki nem más, mint Tonuzóba árvája, Alpár) vívódásában: maradjon-e keresztény pap, vagy térjen vissza nemzetéhez, és legyen vezérük. Hit és ösztön, lélek és test vívódik benne, az ösztön-szerelem és a lelki szerelem. A Pogányok többször is kimondja, hogy ez az élet-halál harc nem vallásháború elsősorban; a lelkek békétlenségének fő oka az emberi természettel, az egyenlőtlenséggel való nemtörődés. Márton pap, úgy tűnik, ki tudja egyenlíteni a két hit, a két vonzódás ellentétét, a besenyők szentje akar lenni, közöttük élni és Istent szolgálni. De Gellért püspök rádöbbenti arra, hogy ez nemcsak vallás, hanem életforma, erkölcs kérdése is. Márton nem pap és Alpár nem pogány, hanem mindenek felett: ember. Visszatérése a besenyőkhöz: emberi lázadás, és nem pogánylázadás. Márton pap és Alpár vezér párviadalából a szabadságszeretet, a hit és a remény kerül ki győzedelmesen.