Oklahoma ezüstje - Portrék

Nem voltak mestereim. Nem volt kinek a lábához ülnöm. Valahányszor a lapok közölték egy-egy írásomat, a barátaim tapintattal és gyanakodva telefonáltak, mint egy szomorú, lázas betegnek. () Hanem az elérhető klasszikusokból nekem is jutott néhány pillanat, igazán néhány pillanat. Éppen látszólagos törékenysége miatt őrzöm ezt az egyszervolt időt, aminthogy legkedvesebb ékszerem az igazgyöngy, mert a formája riasztóan gyöngéd, de tetszetősen illeszkedő fémlapokba nem csiszolható, nem hagyja magát, emlékszik rá, hogy miből született. Portrék utal szerényen az új kötetbeli írások műfajára Gergely Ágnes. A sokszínűségében is példásan fegyelmezett költői-írói életmű ismerőit azonban aligha lepné meg, ha az alcím Memoár II. volna; és nem csupán azért, mert a legutóbbi igazgyöngyként nemrég nagy sikert arató Két szimpla a Kedvesben is a Memoár alcímet viselte. Tény, hogy az olvasó ezúttal nem egyetlen, saját történetet kap, hanem mindjárt huszonnégyet. Portrékat pályatársakét, elérhető klasszikusok-ét és barátokét. Füst Milánról és Kassákról, Vas Istvánról és Pilinszkyről, Hajnal Annáról, Zelk Zoltánról és Nemes Nagy Ágnesről, Weöres Sándorról és Székely Magdáról, Rába Györgyről és másokról. És mégis: a huszonnégy történetből valamiképpen csak kikerekedik, huszonötödikként, az önarckép folytatása is.