Naplók, levelek

Rövid élete alatt Katherine Mansfield rengeteg levelet írt. Az életét megrövidítő tüdőbaj gyakori magányra kényszerítette: férje, John Middleton Murry Londonban dolgozott, míg ő a francia, az olasz tengerparton vagy a svájci hegyek közt reménykedett a gyógyulásban - kapcsolatuk egyetlen csatornája a levelezés maradt. Mansfield nem született betegnek, tele van életkedvvel, leveleit a legsötétebb magány idején is átjárja a humorérzék - nem véletlen, hogy olyan kedves szerzője Csehov. A levelek visszatérő témája a szerelem, az irodalom és az élet számtalan, pontosan megfigyelt (gyakran komikus) részlete. Van néhány állandó levelezőtárs, de életének magányos időszakaiban főleg Murryvel levelezik. Mansfield személyisége a levelekben szemünk láttára alakul, ahogy a kétségbeesésből a munkájánál fogva kihúzza magát. A személyes kapcsolattartást szolgáló levelezést kiegészítik naplói. A naplókban nem kell viselkednie. Ugyanabba a füzetbe ír egymás után novellacsírát, megfigyelést, személyes apróságokat, de az igazi írást megelőző pótcselekvést (az "áttörést") is a füzeteiben végzi el, és természetesen a napló a gondolati-érzelmi tisztázás, a szembenézés helye is. Mansfield az írást minden műfajban komolyan vette. Naplóiból és leveleiből hallatlan elevenséggel rajzolódik ki a saját élete és azé az irodalmi köré is, amely döntő súllyal határozta meg a XX. század elejének angol irodalmát. Ez a bő válogatás egy időben jelenik meg az írónő elbeszéléseivel: a két kötetben benne van lényegében a teljes Katherine Mansfield. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Mesterházi Mónika. Katherine Mansfield 1888-ban született az új-zélandi Wellingtonban egy bankár lányaként. Gyermekkorát egy közeli kis faluban töltötte - több írásában is megjelenik ez az idilli vidéki táj. Később Londonba küldték zenét tanulni, és 1908-ban végleg ott telepedett le - apja szűkös összeggel, évi száz fonttal támogatta. Egy év múlva hozzáment egy zenetanárhoz, de pár nappal később faképnél hagyta. Operaturnékkal járta az országot, teherbe esett egy másik férfitól, s a botrány elől egy bajorországi panzióba menekült, ahol elvetélte gyermekét. Németországi élményeit feldolgozó első novellái a New Age című folyóiratban, majd első kötetében (In A German Pension, 1911) jelentek meg. 1911-ben ismerkedett meg a szép reményű irodalmárral, John Middleton Murryvel, aki előbb albérlője, majd szeretője, 1918-ban pedig, az elhúzódó válási procedúra után a férje lett. Attól fogva Murry publikálta történeteit az általa szerkesztett Rhythm és Blue Review magazinban, az ő révén vált az Athenaeum rendszeres kritikusává is, igazi elismertségre azonban csak második kötetével (Bliss and Other Stories, 1920) tett szert. Már az 1910-es évek közepén tüdőbajt állapítottak meg nála, s a gyógyulás érdekében hosszú időszakokat töltött Dél-Franciaországban és Svájcban. A háború alatt ő és férje közeli ismeretségbe került D. H. Lawrence-szel és feleségével, Friedával, valamint Virginia Woolffal is. Betegsége egyre inkább elhatalmasodott rajta, s 1922 végén - ebben az évben publikálta élete utolsó kötetét, a The Garden Party and Other Stories-t - beköltözött a fontainebleau-i Gurgyijev-intézetbe, de az ott alkalmazott sajátos, ezoterikus gyógymód sem segíthetett rajta. 1923 januárjában tüdővérzésbe halt bele. Férje 1924-ben két kötetbe gyűjtve kiadta addig csak folyóiratokban vagy kéziratban található műveit is (The Doves' Nest and Other Stories, Something Childish and Other Stories).