Nap mint nap

Abel Nema egy kelet-európai országban dúló háború elől egy német nagyvárosba menekül, ahol illegális bevándorlóként az alvilágban bolyongva kénytelen boldogulni. Kétes egzisztenciák veszik körül: parkban tanyázó hajléktalanok, melegek látogatta félvilági mulatóhely törzsközönsége, szintén keletről bevándorolt, bandázó cigánygyerekek és vándorzenészek, akik egy időre megosztják Abellal kaotikus lakóhelyüket és életmódjukat. A férfi élete lassan mégis egyenesbe kerül, amikor megismerkedik Mercedessel, akinek élettársa ösztöndíjat szerez számára. Kiderül, hogy Abelnek zseniális nyelvérzéke van. Már a tizedik nyelvet beszéli hibátlanul, amikor az időközben megözvegyült Mercedessel látszatházasságot köt, hogy állampolgárságot szerezzen, és felrémlik egy egyetemi karrier lehetősége is. Ám a végzet mást tartogat számára – az alvilág Abel után nyúl. Terézia Mora első regénye a nyüzsgő, modern nagyváros pikareszk tablója, melyben a kétnyelvű szerző a beszéd és a hallgatás, az elbeszélhetőség és az elhallgathatóság kérdéseit is izgalmas, újszerű módon helyezi középpontba. „Állítólag a férfi is valahogy úgy nézett ki, mint egy madár, vagy mint egy denevér, de valami óriási, ahogy ott lógott, fekete kabátszárnyai meg-megrándultak a szélben. Először azt hitték, vallották később a nők, hogy valaki csak ottfelejtette a kabátját azon a szőnyegporolón, vagy min, mászókán. De aztán látták, hogy alul kéz lóg ki belőle, két fehér kéz, a begörbült ujjak hegye szinte a földet érintette. Egy kora őszi szombat reggelen a pályaudvari negyed elhanyagolt játszóterén három munkásnő egy mászókán fejjel lefelé himbálózva találta Abel Nema fordítót és tolmácsot. Ezüst színű ragasztószalaggal volt összekötve a lába, hosszú fekete ballonkabátja rálógott a fejére. Enyhén himbálózott a reggeli szélben.”