Mit jelent kérdezni? - A humántudományok és az értelem keresése

"Az elmúlt években két nagytekintélyű és nagyhatalmú, a magyar oktatás- és tudománypolitikát befolyásolni képes férfiú emelte föl szavát a bölcsész és társadalomtudományok állami támogatása ellen, hangsúlyozva, hogy ezek haszontalanok. S bár e megnyilatkozások primitív arroganciája, jócskán alatta marad annak a nívónak, melyre már érdemes reagálni, mégsem léphetünk egyszerűen keresztül rajtuk. Azért nem, mert a bölcsész és társadalomtudományok megbecsültsége és támogatottsága szerte a világban látványosan csökken, s ennek fényében tekintve őket, a humaniora elleni említett kirohanások egy világtendenciának adnak hangot. Alább e jelenség magyarázatának egyik lehetséges aspektusát kívánom egy kicsit részletesebben körüljárni. Nem védőbeszédre készülök azonban, hanem inkább önvizsgálatra. Ha elfogadjuk, hogy e tendencia újabb keletű (legfeljebb néhány évtizedre visszatekintő), akkor termékenynek látszik föltenni a kérdést: korábban miért ismerte el a társadalom és a politika ezeket a tudásformákat, vagy legalábbis, miért nem emelt kifogást velük szemben. (Természetesen lehet vitatkozni ezzel a kiinduló föltevéssel, mondjuk arra hivatkozva, hogy már Szókratésznek is nehézségei támadtak, amikor arról győzködte az athéniakat, hogy amit ő csinál, az a polisz számára hasznos, s hogy még neki sem sikerült meggyőznie a démoszt vélt igazáról. A magam részéről azonban úgy vélem, hogy ez egy másik kérdés, a hatalom és a humaniora - a történelem során szinte folyamatosan feszült, és gyakorta ellenséges - viszonyának problémája. Amiről itt elmélkedni kívánok nem független ettől, de nem is azonos vele.)" Részlet a könyvből