Mi sem voltunk angyalok

Mi sem voltunk angyalok

Erawan Könyvkiadó
0,56 € hűségpontot kapsz, minden megvásárolt 1 darab könyv után. A hűségpontokat felhasználhatod a következő rendeléseid kifizetésére... #részletek>
Bezár
 
A Hotel Bali szereplői visszatérnek! Eltelt jó néhány év, Dóra és Péter házassága már több sebből vérzik. A második gyerek megfoganásáért reménytelen küzdelem folyik, és úgy tűnik, a kapcsolatukban már végérvényesen elbeszélnek egymás mellett. A karrierjük köti le őket, a hivatásuk adja számukra a boldogságot, bár Péter azt épp egy másik nő mellett is keresi. Dóra lába alól pedig nemcsak ez húzza ki a talajt, hanem munkája elvesztése is. Hiába kínálnak neki lehetőséget Brazíliában, úgy érzi, talán először itthon kellene rendbe tennie az életét. Vajon milyen szerepe lesz ebben a szállodacsoport sármos külföldi vezetőjének, egy dubai sejknek és egy tizennyolc éves lánynak? Péterrel visszatalálhatnak-e egymáshoz? Mit tudnak mindebben segíteni a barátnők? El tudják-e simítani a köztük lévő feszültséget, győzedelmeskedhet-e a barátság? Az a nagyjából kétszázezer olvasó, aki megvette és imádta Fejős Éva egzotikus helyszínen játszódó romantikus sikerkönyvét, már régóta várja, hogy a Hotel Bali és az Eper reggelire szereplőivel újra találkozzon. Elérkezett a pillanat: Dóra, Gabi, Szilvi és Judit visszatér, hogy megmutassák a barátság erejét, és azt, hogy bár megtorpanhatunk, feladni viszont nem érdemes, legyen szó álmokról, apa-lánya kapcsolatról vagy éppen a szerelemről.
Szerző
Fejős Éva
VTSZ
4901100000
Kiadó
Erawan Könyvkiadó
Kiadás éve
2018
Kötés
karton
Oldalszám
346
Érzékeny tartalom
false
Könyvtörvény
false
Eredeti cím
Mi sem voltunk angyalok
ISBN
9786155652349
Best Seller
Nem
22:309452
Nincs értékelés
Termék a kívánságlistádra került

Az összes süti elfogadásával beleegyezik, hogy a weboldal cookie-kat tárolhat az Ön eszközén, és információkat közölhet Cookie-szabályzatunkkal összhangban.