Lovagias ügy - Válogatott drámák

Lovagias ügy - Válogatott drámák

Európa Könyvkiadó
124 Ft hűségpontot kapsz, minden megvásárolt 1 darab könyv után. A hűségpontokat felhasználhatod a következő rendeléseid kifizetésére... #részletek>
Bezár

 
Hunyady Sándor Bródy Sándor író és Hunyady Margit színésznő szerelméből született: már származása szinte arra predesztinálta tehát, hogy színpadi szerző legyen. Mégis: harminchét éves koráig meg sem próbálkozott drámaírással, s talán ez a késedelem is az oka, hogy még ma is inkább érzékeny megfigyelésekkel, fanyar humorral teli novelláiról (A vöröslámpás ház, Razzia az „Arany Sas”-ban), regényeiről (Családi album) és szépirodalmi rangú publicisztikájáról ismert. Kortársai nem csak íróként, emberként is rajongtak érte: bölcs derűje, mély emberismerete minden ellenséges indulatot megtört. 1929-ben azonban színházi szerzővé avanzsált, s első sikere után, immár a Vígszínház háziszerzőjeként, élete végéig összesen tizenhárom darabját mutatták be – valamennyit a sztárírónak kijáró hírverés közepette. Előfordult, hogy több mint harmincszor hívták függöny elé, és hogy húsz év óta először miatta nyitották ki a vasfüggöny ajtaját. Drámái többségéből film is készült, a legkitűnőbb színészekkel: Kabos Gyulával (Lovagias ügy), Tolnay Klárival (Havasi napsütés), Darvas Ivánnal (Bakaruhában); sőt: darabjai a harmincas években külföldön is sikereket értek el. Ezért is meglepő, hogy drámái mindeddig a Színházi Élet korabeli számaiban vagy olvasópéldányokban lappangtak. Hunyady színdarabjainak különös varázsát a kesernyés, merész íz, az eredeti írói hang és a szórakoztató színház tökéletes egymásra találása adja. A kötetben szereplő drámák közül eddig csupán a Bakaruhában és a Feketeszárú cseresznye látott könyv alakban is napvilágot, most további négy Hunyady-dráma kerül a szélesebb olvasóközönség elé. Olvasásuk előtt álljanak még itt Kosztolányi Dezső ajánló szavai: "Ennek az írónak friss szeme van és érzékeny füle. Ezzel meghallja a párbeszédek titkos muzsikáját. Szeret és tud megfigyelni, jól érzi magát, amikor ír, ennélfogva mi is jól érezzük magunkat." A kötet tartalma: Júliusi éjszaka;Feketeszárú cseresznye; Bakaruhában; A három sárkány; Lovagias ügy; Kártyázó asszonyok "Hunyady Sándor hazánknak egyetlen írója, kit az összes többi író is szeret. Ebből is látszik, hogy micsoda zseniális ember." (Hatvany Lili)
Szerző
Hunyady Sándor
VTSZ
4901100000
Kiadó
Európa Könyvkiadó
Kiadás éve
2003
Kötés
fűzve
Oldalszám
530
Érzékeny tartalom
false
Könyvtörvény
false
ISBN
9789630774772
22:11647
Nincs értékelés
Termék a kívánságlistádra került
Termék hozzáadva az összehasonlításhoz

Az összes süti elfogadásával beleegyezik, hogy a weboldal cookie-kat tárolhat az Ön eszközén, és információkat közölhet Cookie-szabályzatunkkal összhangban.