Kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában - A sarlós nemzedék közösségi szerepvállalása Trianon után

Kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában - A sarlós nemzedék közösségi szerepvállalása Trianon után

L'Harmattan Kiadó
Készleten
12,34 $
Adóval együtt 8 Munkanap

0,58 $ hűségpontot kapsz, minden megvásárolt 1 darab könyv után. A hűségpontokat felhasználhatod a következő rendeléseid kifizetésére... #részletek>
Bezár
 
A Trianont követően Csehszlovákiába került magyarság önmeghatározásában, valamint az új - immár kisebbségi - helyzet feldolgozásában fontos szerepe volt annak az első értelmiségi nemzedéknek, amelynek tagjai a csehszlovákiai egyetemek cserkészköreiben találtak egymásra, s akiknek egyik legerősebb csoportja 1928-ban Sarló név alatt szerveződött mozgalommá. Ez az 1900-as évek elején született, kisgyerekként még a Monarchiában szocializálódó, de már jórészt a kisebbségi helyzetben felnőtté váló generáció volt az első, amelynek a családi neveléstől az iskolákon át egészen a pályakezdésig minden ponton szembesülnie kellett azzal, hogy életének, identitásának állampolgári, jogi, gazdasági, foglalkozási feltételeit nem a magyar, hanem a csehszlovák nemzetállam határozza meg, miközben anyanyelvi, kulturális, történeti önazonossága magyar maradt. A Sarló mozgalomban megszerveződött fiatal értelmiség a kisebbségi helyzetben felerősödött nemzeti és szociális problémáknak a felmérését és megoldását tekintette elsődleges feladatának. Ezek középpontba állításával, összekapcsolásával pedig az alapvetően nemzedéki szerveződésben fokozatosan egyre nagyobb hangsúlyt kapott a baloldali tájékozódás. A kötet célja a Sarló mozgalom történeti leírása mellett a pár évre szoros eszmei közösséget alkotó fiatal értelmiségi nemzedék egyéni és közösségi identitásának, valamint a csehszlovákiai magyarságról alkotott véleményének a vizsgálata. Ezzel párhuzamosan az államváltás következményeit, az állampolgári és a nemzeti lojalitás folyamatos konfliktusait elemzi. A mű olyan elfogulatlan és kiegyensúlyozott mélyelemzésre törekszik, amelyre a mozgalom történetének egészére vonatkozóan mások még eddig nem vállalkoztak. BAJCSI ILDIKÓ 1985-ben született Komáromban. A Selye János Egyetem Tanárképző Karán 2012-ben szerzett történelem-magyar szakos tanári diplomát. Doktori tanulmányait az egri Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori iskolájában végezte, ahol 2019-ben PhD. tudományos fokozatot szerzett. Jelenleg a budapesti Clio Intézet tudományos munkatársa. Fő kutatási területe a két világháború közötti csehszlovákiai magyar kisebbség története, valamint a visszacsatolt Felvidék társadalmi konfliktusai 1938 és 1945 között. A kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában első önálló kötete.
Szerző
Bajcsi Ildikó
VTSZ
4901100000
Kiadó
L'Harmattan Kiadó
Kiadás éve
2021
Kötés
karton
Oldalszám
274
Érzékeny tartalom
false
Könyvtörvény
false
Eredeti cím
Kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában
Best Seller
Nem
22:326043
Nincs értékelés
Termék a kívánságlistádra került
Termék hozzáadva az összehasonlításhoz

Az összes süti elfogadásával beleegyezik, hogy a weboldal cookie-kat tárolhat az Ön eszközén, és információkat közölhet Cookie-szabályzatunkkal összhangban.