Juharfalvi Emil

Juharfalvi Emil, az égetnivaló svéd fiúcska ötven éve kiáltotta először, hogy „kírem a sapkóm!”. Azóta gyerekek milliói tanulják a gyapjas hajú, ötéves vadóctól a csibészkedés mesterfogásait. Mert Emil valóban kiválóan ért a felnőttek bosszantásához meg a kishúga piszkálásához, és semmi sincs biztonságban körülötte. Ha rossz fát tesz a tűzre, apja bezárja a Macskaháj tanya asztalosfészerébe, ahol már több tucat figurát faragott ki egy-egy csínytevés után. Az első kötetben Emil feje többször is beszorul a családi levesestálba, majd gondolkodás nélkül lenyeli a kialkudott zsebpénzét. Máskor zászló helyett a húgát vonja fel a házuk előtti rúdra, aztán egy népes vendégsereg megsiratja, mert halottnak hiszik. Végül az öreg kancájuk hátán titokban eljut egy népünnepélyre is, ahol „kirúg a hámból”, és még a „puskó”-ja is jó szolgálatot tesz. Emil a második kötetben sem tétlenkedik. Apja például nem csak az egérfogóval lép miatta túl közeli barátságba, de a vérgombóclevessel és a lángostésztával is. A szélesréti vásáron szintén jókora kalamajkát okoz két gólyalábbal meg egy frissen patkolt lóval. És akkor még nem is beszéltünk a farkasveremnél elkövetett csibészségekről...