Isteni színjáték

A műfordításnak minden országban más-más gyakorlata, hagyománya van. Nálunk a 19. század nagyjai, de akár azt is mondhatnám, hogy az Ó-magyar Mária-siralom óta az a szokás alakult ki, hogy a verseket versnek, a kötött formát kötött formának fordítjuk. Másutt, Európában sokfelé, nem így van. Az újlatin nyelveken, ha akarnának sem tudnának például hexametert írni, a nagy antik eposzokat ezért költői prózában fordítják. Mint Szabadi Sándor rokonszenvesen személyes előszavából megtudjuk, vannak ilyen prózafordítások az angol, a német irodalomban ís. A nem nagyon régi, 1956-ős Aeneis-fordítás megsokszorozta Angliában a Vergilius-olvasók számát, a prózában szóló eposz már-már bestseller lett. Szabadi Sándort, a képzett filológust, ezek a példák indíthatták, hogy Az isteni színjátékot "regényesítse" prózában, a mai magyar nyelvhez közelítve kínálja a magyar olvasónak. De erre ösztönözte más is: előszavában elmondja, hogy rokonságot érez Dante kora és a mienk közt, a mi korunkat is, akár Dante a magáét, szellemi, politikai, társadalmi válságokkal terhesnek, szorongatónak tudja.