Isten igájában

Harghitay József papnövendék már a regény első lapjain megrázó vallomást tesz, miszerint nem a várható anyagi előnyökért akar pap lenni, "hanem értük, a mezítlábasokért, rongyosokért, a föld barmaiért, akik reménységükben minden karácsonykor szájuk leheletével melengetik Jézuska lábait, és elalszanak a templomban, mert végre egy kis pihenéshez jutottak." Azon túl, hogy a kedves Olvasóban mindjárt felmerül, hogy aki ilyen gyönyörű sorokat tud papírra vetni, miért akar pap lenni, további igen nagy kérdés, hogy vajon a korabeli egyháznak ilyen papokra van-e szüksége? Az is súlyos kétségek forrása, hogy milyen jövő várhat egy ilyen daliás termetű, életerőtől duzzadó, ámde a cölibátus korlátai közé szorított fiatalemberre a felszentelés után? Képes lesz-e saját elvei és hitvallása szerint élni, vagy sokra hivatott, de utat tévesztett, amolyan erdélyi "Amaro atyaként" bukik el a rá leselkedő kísértések hínárjaiban, aki mögött a hívek sokatmondóan és álszent sajnálkozással néznek össze? Nyirő József önéletrajzi ihletésű regénye igen érdekfeszítő olvasmány, és az izgalmakról nemcsak a saját lelkiismeretével vívott "belső háborúja", hanem a történelmi Magyarországot térdre kényszerítő első világégés eseményei is gondoskodnak. Azt mindenesetre elárulhatjuk, hogy e küzdelem eredményeként a magyar irodalom gazdagabb lett egy kiváló íróval és egy nagyszerű regénnyel.