Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz - Magyar költők egyetlen versei hazáról, szülőföldről

Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz - Magyar költők egyetlen versei hazáról, szülőföldről

Kráter Műhely Egyesület
0,50 € hűségpontot kapsz, minden megvásárolt 1 darab könyv után. A hűségpontokat felhasználhatod a következő rendeléseid kifizetésére... #részletek>
Bezár
 
Lisztóczky László ebben a válogatásában a hazájukat, a magyarságot féltő költők egy-egy versét válogatta össze. Így ír munkájáról: "Gyermekkoromban egyszer falum papja azt mondta, Istennek valami célja volt azzal, hogy minket magyarnak teremtett. Ő a világot sokszínűvé formálta, rendszert alkotott, mert csak a rendszer működik, egy uniformizált világ nemcsak elviselhetetlenül sivár és unalmas lenne, hanem igen gyorsan el is pusztulna. Magyarságunkkal mi is a sokszínűség egy árnyalatát képviseljük, Isten akaratát és célját szolgáljuk, részt veszünk a teremtés tervének megvalósításában. Ez a gondolat mélyen a lelkembe ivódott. Később a magyar költészet is azt a hitemet táplálta, hogy a világot gazdagítani kell, nem szegényíteni, gazdagítani azzal, ami a miénk, hiszen - Ady Endre fogalmazott így - "a magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára". Babits Mihály szerint minden nemzet külön szín az emberiség freskó­ján, külön hang az emberiség koncertjében: az egész emberiség ellen vétkezik tehát, aki ezt a színt halványítani, ezt a hangot halkítani akarja. Az egyedi és általános között lennie kell egy szervező középnek, a különösnek, a nemzetinek, mely kiemeli az embert korlátozott szubjektumából, és az egyetemeshez közelíti anélkül, hogy személyisége megsemmisülne egy parttalan univerzumban. A nemzeti hagyományok legmélyebb és legtisztább rétegeibe való alámerülés nem provincializmushoz vezet, ellenkezőleg: szükségszerű és nélkülözhetetlen feltétele, lépcsőfoka az egyetemességnek. A lét Istentől megszabott törvényével és parancsával szegül szembe, aki megzavarja vagy megtagadja a világ eredendő polifóniáját, Tamási Áron metafori­kus intelme szerint: a hegyeket egyenlővé teszi a sík földdel, hogy magának zugot soha, sehol ne találhasson. Ezzel összefüggő evidencia az is, hogy minden nemzet egyenrangú, nincs minőségi különbség kis nép és nagy nép között, a kicsik kultúrájuk révén egyértékűvé válhatnak a nagyokkal."
VTSZ
4901100000
Kiadó
Kráter Műhely Egyesület
Kiadás éve
2019
Kötés
kemény kötés
Oldalszám
220
Érzékeny tartalom
false
Könyvtörvény
false
Eredeti cím
Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz
Best Seller
Nem
22:316791
Nincs értékelés
Termék a kívánságlistádra került

Az összes süti elfogadásával beleegyezik, hogy a weboldal cookie-kat tárolhat az Ön eszközén, és információkat közölhet Cookie-szabályzatunkkal összhangban.