Hát én, Uram, mit szóljak te elötted? - Keresztúri Bíró Pál és a Mennyei társalkodás

Az utóbbi évtizedek nemzetközi és a hazai kutatástörténetében megfigyelhető a kora újkori használati, emocionális töltésű irodalom szövegtípusai (prédikációk, katekizmusok, közösségi és magánénekek, közösségi és magánimádságok, elmélkedések, vigasztaló és életvezetési könyvek) iránti növekvő érdeklődés. Ennek megfelelően kibontakozott az a folyamat, amelynek egyik célja, hogy e vizsgálatra választott szövegfajtákat - akár poétikai, retorikai, grammatikai vagy műfajelméleti, akár antropológiai, irodalomszociólógiai, vagy egyéb nézőpontból - "emancipálja, visszahelyezze az irodalom kompetenciájába, ahonnan hosszú ideje száműzetésbe kényszerítették." Annál is inkább jogosnak tekinthető ez az igény, mivel ezek a szövegek hosszú időn át befolyásolták a - 16-17. században főként vallási, teológiai alapon szerveződő - közösségek gondolkodásmódját, nyelvhasználatát és életvitelét. Már Ipolyi Arnold felhívta rá a figyelmet, hogy például az imakönyv "a nép nagy részének egyedűli olvasmányát képezi", a Biblia és a káté után ezeknek a szövegeknek van a "legmélyebb befolyás[uk] az emberiség valláserkölcsi érzelmeinek felkeltésére." Ez a tétel nyomdászattörténeti szempontból is igazolható, hiszen a magán- és közösségi áhítat fenntartására szánt, kézben fogható - valóban kis méretű - könyvecskék nagy példányszámban való, olcsó kiadása a korban haszonnal kecsegtető, biztos üzlet volt a nyomdásznak, míg a megmaradt példányok kevés számát tekintve nyilván ténylegesen (el)használt - többnyire anyanyelvű - olvasmány a vásárlóknak. Ennek a szöveg- és kiadványtípusnak az egyik reprezentánsa kerül most bemutatásra: Keresztúri Bíró Pál Mennyei társalkodás című munkája. Az Isten és a bűnein kesergő kegyes hívő dialógusát tartalmazó művet elsőként 1645-ben adták ki, majd az ezt követő kétszáz évben 11 alkalommal nyomtatták újra. Dienes Dénes a 18. századi magyarországi református kegyességet vizsgáló, "Melyeket én az én Uram Jézus Krisztusomtól tanultam..." című könyvében nem kevesebbet állít a Mennyei társalkodásról, mint hogy "[a 18. században] A Praxis Pietatis mellett a Mennyei társalkodás lehetett az a mű, amely ösztönző erővel hatott az áhítatos műfaj kibontakozásában."