Hangulatok

Hangulatok hangjai szólalnak meg Szepesi Zsuzsanna tizedik verskötetében. A hangulatok múlandóak. De hát ami belőlük épül, táplálkozik: az emberélet is az. "Eliramlik", ahogy Petőfi írta. "Elszökik", Petrarca szavával. Csak a költészet remélheti az örök életet. Szepesi Zsuzsanna érzi, érti, megszenvedi és kifejezi az Idő hatalmát. A percekét és az évekét. Ezért van, hogy hangulata gyakran "kicsit szomorkás", hogy "hangulatos" verseinek egyik fő ihletője a nosztalgia. S a nemes elégedetlenség annak láttán, hogy az emberi-egyéni létezéssel együtt hogyan enyésznek, "porladnak" el az öröknek hitt és vallott humánus-egyetemes értékek is. A mind ridegebbnek, mindegyre felületesebbnek érzett világgal, a "fogyasztógépek" társadalmával a Költőnő az "önmegvalósítás örömét", a "szeretet törvényét" állítja szembe: az autonóm, alkotó ember eszményét. Jóra törekvéssel. Finom erővel. Csendes lázadással. Szelíd harccal. (Madarász Imre)