Hallgatag hangolások - Nyelvi események - irodalom - antropológia

Ez a kötet a nyelvi eseményszerűséget és annak irodalmi vonatkozásait a hangoltság komplexuma alapján igyekszik vizsgálni. Elemzései abból az analógiából indulnak ki, amely nyelv és hangulat között tételezhető, miszerint mindketten olyan atmoszféraként képesek megnyilvánulni, amely kikerülhetetlen módon kondicionál mindenfajta megértést, percepciót, kommunikációt, nyelvi cselekvésjelleget, én-tudatot, én-érzékelést vagy szubjektivitást. Olyan kategóriáról van szó, amely az irodalomban, az irodalmi kommunikációban, az irodalomtörténetben is nagy nehézkedésű, jelentős antropológiai, sőt ideológiai súlyokkal megterhelt képzetkört képviselt. Ebben a hangoltsági dimenzióban a nyelv intencionalizálható, tárgyiasítható, jelszerűsíthető formái visszavezetődnek abba az őket megelőző dimenzióba, amely potencialitásként, virtualitásként, (akár néma) morajként, latenciaként avagy éppen hangoltságként létezik. E visszatérülések - és temporális indexeik - igazából a nyelv önmegvonását (mint sajátos lehetetlenségtapasztalatot) aktiválják annak mondott formáitól és aktusaitól, mely önmegvonódás mint történés, mint magának a nyelvnek az - ugyancsak hangoló/hangolt - eseménye fogható fel. Elszenvedés és feltételesség nem zárják ki itt egymást, együttállásaik ezeket a nyelvi határtapasztalatokat és performatív eseményeiket fémjelzik és hangolják; éppen a nyelv önmegvonásának, ugyanakkor hangoló erejének lenyomataiként vagy hangoltsági mintázataiként. Miként gondolható el a nyelvi eseményszerűség elszenvedés és cselekvés között, hogyan kondicionálja és írja át e köztességében az antropológiai létmódot, és milyen szerepe lehet ennek artikulációjában az irodalomnak? Ezek a kérdések ösztönözték a kötetben olvasható írásokat.