Gyermekkorunk regénye

Gyermekkorunk regénye

Gondolat Kiadói Kör
0,68 $ hűségpontot kapsz, minden megvásárolt 1 darab könyv után. A hűségpontokat felhasználhatod a következő rendeléseid kifizetésére... #részletek>
Bezár
 
Az 1960-as évek elején járunk. A helyszín: egy német város újonnan épült lakótelepe. A főszereplők: hat-tíz éves gyerekek. Az ő "bandájuk" perspektívájából látjuk annak a bizonyos nyárnak az eseményeit mégpedig egy még meg nem született, soha meg nem születő, elvetélt, ám újra és újra, örökké jelenlévő, mindentudó, pikareszk, magzatállapotú én-elbeszélő előadásában. A regény olvasója élvezettel fejtheti fel a szerteágazó, majd összeérő cselekményszálakat, melyek snittszerűen váltogatják egymást, és mint kirakós játék darabkáiból áll össze belőlük a történet. Még izgalmasabb azonban a látásmód, mely a valóságos mert hihető és logikusan követhető történéseket mágikus-szürreális szférákba ragadja, és amelyben a gyerekek igaz fantáziavilágába olvasztott valós világ valamiféle magasabb szintű realitássá válik. A gyerekekre halálos veszedelem leselkedik. Segítőik három veterán hadirokkant igyekszenek óvni őket, miközben a gyerekek egyik eltűnt (elrabolt?) társuk, a legkisebb lány nyomába szegődnek. Így keverednek el a Bärenkeller, egy ősrégi sörfőzde és fogadó labirintusszerű katakombáiba, ahol a gondtalanul kezdődő nyári vakáció rejtélyes és borzongató kalandba torkollik. A regény 2010-ben elnyerte a Lipcsei Könyvvásár Irodalmi Díját. Georg Klein (1953) a kortárs német próza egyik legkiválóbb képviselője. Első elbeszélései 1984-ben jelentek meg, azóta rendszeresen publikál. Elsősorban kisprózát és regényt ír. Szépírói teljesítményét jelentős irodalmi díjakkal ismerték el (Brüder-Grimm-Preis, 1999; Ingeborg-Bachmann-Preis, 2000; a Lipcsei Könyvvásár Irodalmi díja, 2010; Niedersächsischer Staatspreis, 2012). A német kritika főként újszerű stílusáért, egy új német irodalmi nyelv megteremtéséért dicséri. "Egy, a múlthoz való viszonyunkat valóban szívügyének tekintő irodalomnak ma azt kellene velünk, olvasókkal megéreztetnie, hogy magunk is halandók, mi több: leendő halottak vagyunk. Aki olvasás közben mint jövendőbeli halottat éli meg és "élvezi" saját magát, az egy fontos, talán legfontosabb igazság pillanatának részese. S úgy mellékesen azt is meg fogja minden bizonnyal tapasztalni, hogyan enyészik el körülötte a történelem megszokott tája, s oltódik ki számára az a bizonyos mindent összemontírozó szimultanitás. A hamarosan eljövendő halottlét élvezete s a visszarettenő tisztelet mindenki iránt, aki osztozik ebben a tapasztalatban ebben állhatna ennek az irodalomnak a sajátos kortársisága. Alapérzése a szelíd borzongás lenne" (Georg Klein: Tűnődés múltunk jövőjéről. A leendő halottaknak. Tatár Sándor fordítása). "Georg Klein a kortárs német irodalom egyik legeredetibb elbeszélője" (Die Zeit)
Szerző
Georg Klein
VTSZ
4901100000
Kiadó
Gondolat Kiadói Kör
Kiadás éve
2016
Kötés
keménytábla, védőborító
Oldalszám
342
Érzékeny tartalom
false
Könyvtörvény
false
Eredeti cím
Roman unserer Kindheit
Best Seller
Nem
22:287858
Nincs értékelés

A termék vásárlói ezt is megvették:

Termék a kívánságlistádra került
Termék hozzáadva az összehasonlításhoz

Az összes süti elfogadásával beleegyezik, hogy a weboldal cookie-kat tárolhat az Ön eszközén, és információkat közölhet Cookie-szabályzatunkkal összhangban.