Gördülő rendszerváltás - Az értelmiség politikai szerepe Magyarországon

A könyv azt vizsgálja, hogy kik voltak és mit akartak a magyar rendszerváltás legaktívabb résztvevői, és milyen szerepet játszott a demokratikus átalakulásban az ellenzéki értelmiség. Miért épp az értelmiségiek kerültek közel a politika formálásának lehetőségéhez a hanyatló Kádár-korszak idején? Vajon ugyanazok az aktivisták voltak-e folyamatosan kulcsszerepben, vagy periódusonként váltották egymást? Mik voltak az ellenzéki megszólalás lehetőségei az első és második nyilvánosságban, hogyan különült el, majd olvadt össze a kettő? Milyen volt az ellenzéki értelmiségi csoportok közötti munkamegosztás? Hogyan változtak az ellenzéki értelmiségiek gondolkodását formáló eszmék ebben a korszakban? Az értelmiség rendszerváltásban betöltött szerepét vizsgálva valójában az "értelmiség hosszú évtizedéről" érdemes beszélnünk, hiszen a kritikai beszéd kultúrájának megjelenése és elterjedése jóval megelőzte a rendszerváltást, és néhány évig még a rendszerváltás után is fennmaradt. Ez a "hosszú évtized" a Charta '77-tel való szolidaritási petíciótól a disszidens értelmiségiek szamizdat orgánumainak létrejöttén és a demokratikus ellenzék megszerveződésén (1977-1987), a hálózatépítésen és pártosodáson (1988), a kerekasztal-tárgyalásokon (1989) és a parlamenti politizálás megindulásán át (1990) egészen a Demokratikus Charta politikai felíveléséig és hanyatlásáig (1991-1994) tartott. E korszakban jelentős személyi átrendeződések történtek az ellenzéki értelmiségben: a disszidensektől a tárgyalások résztvevőin át az új parlament összetételéig és a rendszerváltás utáni mozgalmak résztvevői köréig jellemző volt az ellenzéki szereplők cirkulációja. A vizsgált történelmi korszak egyes periódusai között jóval nagyobb volt az ellenzéki értelmiségi csoportok összetételének változása, mint folytonossága. Az ellenzékiek eszméit olyan fogalmak alakították, mint a hatalom humanizálása, az engedetlenség, az antipolitika, a civil társadalom, és mindenekelőtt az egyetemes emberi jogok. A békés rendszerváltáshoz vezető radikális reform gondolata megnyitotta az utat a reformértelmiség csatlakozásához. A szabadság, a népszuverenitás, a képviseleti kormányzat, az erőszakmentesség, a konszenzusra törekvés és az Európába visszatérés alapelvei pedig lehetővé tették az alkotmányozást. BOZÓKI ANDRÁS egyetemi tanár a budapesti Közép-Európai Egyetem Politikatudományi Tanszékén. Rendszeresen oktat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán és többször is tanított vendégprofesszorként a New York-i Columbia Egyetemen, valamint más nyugati egyetemeken. Számos nemzetközi szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja. 18 könyv (társ)szerzője, 24 könyv (társ)szerkesztője.