(fél)édes hendikep

Aczél Géza költő, az Alföld folyóirat főszerkesztője a jövő évben tölti be hatvanadik életévét. Személyében egyszerre köszönthetjük majd azt a költőt, az irodalomtörténészt, a szerkesztőt, a kultúraszervezőt, akiről már ma is biztonsággal állíthatjuk, hogy helye van az elmúlt három évtized magyar irodalomfejlődésének élvonalában. (fél)édes hendikep című versgyűjteménye lírai munkásságáról nyújt átfogó képet az olvasónak. Ez a költészet kezdetben a magyar avantgárd folytatójának, Kassák örökösének mutatja a debreceni poétát. Az elmúlt évtizedben azonban versművészete meglepő és a magyar líra történetében különösen ritkaságnak számító metamorfózison esett át. Ennek első összefoglalása volt (ablak) szakács című kötete, amelynek dikcióját Juhász Ferenc elemi erejűnek, s ihletésűnek nevezte. Aczél úgy lépett ki a tradicionális avantgárd bűvköréből, hogy annak minden frissességét, nyelvi leleményét megőrizve hozott létre egy szinte természetesnek ható, belülről nézve azonban annál összetettebb versbeszédet. Ez a beszédmód hallatlanul érzékeny eszközként működik a kezében azóta is. Helyet tud adni a hagyományos költői „emelkedettségnek” éppen úgy, mint a mindennapi élethelyzetek lírai megformálásának. Minden hangnemben meg tud szólalni rajta: hol groteszk és gunyoros, hol önirónikusan csetlő-botló, hol felelős állampolgárként a közélet kérdésein merengő, hol pedig az élettől melankolikusan búcsúzkodó hangvétel ez. A különféle nyelvi szintek ugyanakkor nem különülnek el egymástól szervetlenül, hanem páratlan elevenséggel egyensúlyozzák egymást..