Fantázia és fúga - Csáth és a zene

A biográfiában, az alkotói személyes térben való bennfentes vájkálás sokszor az irodalomértés illúzióját adhatja. A regényes, anekdotikus - rosszabb esetben bulvárba hajló - interpretáció különösen fenyegeti az olyan alkotókat, mint Csáth Géza, akinek élete tálcán kínálja a botrányt, a hipokrita borzongást, illetve az életmű szinte kizárólagosan életeseményeken keresztül történő értelmezését. Kis Petronella ezzel a káros hagyománnyal kíván szakítani, amikor kurrens szempontokra épülő, a recepciót fontos, új irányokkal gazdagító és - reményeink szerint - továbbgondolását katalizáló munkája a Csáth írásművészetére roppant hatással bíró zenei műveltséget, előadói és szerzői ambíciókat, zenekritikusi munkásságot helyezi fókuszba. Csáth Géza felkészültsége vitathatatlan, még ha egyes területekre nem is terjedt ki az egykorú szakma megítélése szerint. Zeneakadémiai felvételije sikertelenül zárult, és a családi támogatásnak is szűkén volt muzsikusi becsvágyát illetően, mégis kitartóan képezte magát hangszeresen éppúgy, mint komponistaként és zeneesztétaként. Helyenként tudományos igényű, de legtöbbször impulzív meglátásai - különösképpen legtiszteltebb "mesterei", Wagner, Beethoven és Chopin kapcsán - új, élénk színt hoztak a századforduló utáni magyar zenekritikai szcénába. A szűkebben vett szakmán kívül egyelőre nem sokan vállalkoztak arra, hogy Csáth prózai és drámai munkásságára rávetítsék szenvedélyesen szerkesztő muzsikusi énjét, és általa az értelmezés új lehetőségeit nyissák meg. Jelen kötet - az elemzett szépirodalmi művek és az író dédunokája, Czér Fanni illusztrációinak közlése mellett - az életmű komplexitására, már-már összművészeti jellegére irányítja a figyelmet, és miközben szaktudományos igénnyel tárja fel a performativitás (nem derridai) jelenségét, az intertextualitás, a zenei allúziók és evokációk működését, a motívumok rétegzett jelenlétét, közérthető és lebilincselő olvasmány marad.