És megfőttek a vízilovak

1944-ben döbbenetes gyilkosság rázta meg a baráti társaságot, amelyből aztán a beatnemzedék legnagyobb írói kinőttek. A történet és a véres végkifejlet - a bonyolult kapcsolat, mely egy szép, tehetséges, szexuális identitását még csak kereső fiú és középkorú, őrülten szerelmes mentora, gyámja és zaklatója között kialakult - nemcsak az újságok számára volt szenzáció, hanem írók egész sorát igézte meg. Az akkor huszonkét éves Jack Kerouac és a harmincéves William S. Burroughs - még mindkettő ismeretlen, sehol sem publikáló író - közösen megírta a maga változatát, mely nemcsak a bűnügy sztorija, hanem a későbbi beat spontán, szikár stílusában varázsolja elénk New York hangulatát a háború utolsó éveiben - és annak az elveszett nemzedéknek az útkeresését, amely Amerika addigi értékrendjét sok szempontból felrúgva, sőt dühösen elátkozva, az életben és a művészetben is egyre új kalandokra vágyott. A kisregényt sokáig csak mint legendát - mint Kerouac és Burroughs korai, elveszett közös művét - tartották számon a beatirodalom rajongói. De a mű nem veszett el, csak évtizedekig meglapult egy dobozban, mert főhőse, a két író fiatalkori barátja, aki a gyilkosság miatti büntetését letöltve neves újságíró lett, nem járult hozzá a megjelentetéséhez. Végül csak az ő halála után, 2008-ban látott napvilágot a könyv: "a gyilkosság története, amely megszülte a beatnemzedéket".