Értekezések a szexualitás köréből

Értekezések a szexualitás köréből

Hermit Könyvkiadó Bt.
Készleten
7,78 €
Adóval együtt 8 Munkanap

 
E "három értekezésben" először látjuk az analitikus Freudot szintetikus munkában. Azt a beláthatatlanul sok tapasztalatot, mely annyi ezer lélek boncoló vizsgálata közben merült fel, először kísérli meg itt a szerző olyképpen összefoglalni, osztályozni, egymással kapcsolatba hozni, hogy abból a lelki élet egy nagy területére, a nemiség lélektanára világosság derüljön. Hogy az első szintézisének tárgyául éppen a szexualitást választotta, az elsősorban a rendelkezésére álló vizsgálati anyag természetéből következett. A lelki neurózisban és pszichózisban szenvedő betegeket analizálva, e bántalmak alap oka gyanánt mindig a nemi életnek valamely zavara derült ki, míg egyéb kórokozó hatóerők csak mint segítő okok voltak jelen vagy egyáltalán nem szerepeltek. De kitűnt a lélekelemzésből kiindult vizsgálódásokból az is, hogy a nemiség normális és egészséges ember lelki működésében is sokkal nagyobb szerepet játszik, mint eddig hitték, sőt oly működéseknél is, hol annak szerepét eleddig nem is sejtették. Szóval a nemiség - nagy irodalma dacára - az emberi természetrajz egy igen elhanyagolt fejezetének bizonyult, mely már csak ezért is rászolgált arra, hogy új szempontokból kiinduló beható vizsgálat tárgya legyen.
Szerző
Sigmund Freud
VTSZ
4901100000
Kiadó
Hermit Könyvkiadó Bt.
Kiadás éve
2017
Kötés
puhatáblás, ragasztókötött
Oldalszám
162
Érzékeny tartalom
false
Könyvtörvény
false
Eredeti cím
Drei Abhandlungen zur Sexualtheorie
22:294064
Nincs értékelés
Termék a kívánságlistádra került

Az összes süti elfogadásával beleegyezik, hogy a weboldal cookie-kat tárolhat az Ön eszközén, és információkat közölhet Cookie-szabályzatunkkal összhangban.