Egyszer egy napon

az eredeti is hamis lehet, egy festmény vakrámáját, és a vászon fonákját nézem, amit sohasem néz senki, csak a hamisítók, mert tudják, hogy a hamisításuk ezen fekszik, függ vagy áll, hogy jó legyen, és azt is figyelembe kell venni, hogy az eredeti is hamis lehet. Egy szürke függönynek kell tekinteni, amit ha elhúznánk, láthatnánk a színek egymásba simulását, a festék jellemét, mert a szín mindent jelent, és előre lép ki, a meghúzott ecsetvonás színeivel, mint egy szó, és a rétegeik, a két dimenziójuk fonákjával, megmutatnák a testek elrejtett oldalait, hogyan válik olyanná, mint ő, vagyis senki más, csak is ő lehet, mert minden a testétől függ, a belőle kiáramló hangulattól, annak a tartalmától... ilyenkor gondolok arra, mi lenne a festménnyel vakráma nélkül, aztán vászon nélkül. Lebegne előttem a festékek testetlensége, a bőr azon melege, ami bármit is jelenthetne, mert nem lehetne megmagyarázni, és mintha az én gondolataim is hasonlóak lennének, vászon és vakráma nélkül. Kövér József debreceni képzőművész, festő, szobrász, orvos legújabb kötetét ezekkel a sorokkal kezdi: az Isten háta mögött nincs semmi, minden elképzelés és akarat ellenére, mert nincs múltja, mert nem is beszél, vagy nem halljuk, esetleg nem tud, és annak ellenére, hogy én most itt ülök, és nem tudom elképzelni, miért látom embernek, és fogalmam sincs, miért gondolom ezt, és azt is, hogy az élet háta mögött vagyok, akaratlanul, az ő akaratából, ami ellen nem tudok mit tenni, hiszen még ő maga sem tesz semmit, pedig tudnia kell, hogy valamit elrontott. lehet elszállt fölötte az idő, nem az ő hibájából, mert ez a rontás ellenkezik az emberi reménnyel, ami nem azonos az idő végtelenségével, pedig feltett szándéka, hogy azonos legyen vele, annak ellenére, hogy az idő halhatatlan. Viszont Kövér József írásai itt vannak. A arra várnak, hogy valamikor végre felfedezze őt az Olvasók széles köre, ismertté váljon a magyar szépirodalom "fogyasztói társadalma" számára" is. Egyszer egy napon...