Dentu - Magyaria

A magyar történettudományi szakirodalom ide s tova már 200 éves és kétszáz esztendő után ez a könyv az első, amely népünk honfoglalás-előtti történetét összefüggően tárgyalja. Ennek okát, részletesen és kímélet nélkül kielemezve, meg fogja találni az olvasó e mű lapjain. Ez a könyv, bármilyen hosszadalmas előkészülettel s szinte legyőzhetetlen nehézségek árán készült is, hiányos és sok sok kívánni valót hagy hátra. A szakember előtt szolgáljon azonban mentségül két nehéz körülmény. Az egyik az, hogy a szakmunka és a művelt közönséget is érdeklő szintézis két merőben különböző és összeegyeztethetetlen műfaj, s mivel az emigrációban u.n. szakmunkát kiadni lehetetlen, egy népszerűsítő összefoglalás pedig szak alátámasztás nélkül nem érdemel hitelt, ezt a munkát kétféle szempont szerint kellett megírni s a kétféle szempont széttépte a feladatot. A másik az, hogy ezt a könyvet a szerző nem egy egyetem magyar történelmi intézetének kellőképpen felszerelt tanári szobájában s szakképzett fiatal kutatók segédletével írta, hanem egy merőben más természetű kenyérkereseti munkája mellett a pihenéséből elrabolt idejében, elmondhatatlanul nehéz, teljesen magánosan végzett és igen szűkre szabott lehetőségű kutatómunka alapján. Hogy ily körülmények között egyáltalán szabad volt-e ezt a munkát megírni, arra annak a kétszáz meddő esztendőnek a szemrehányása felel, mely alatt ezt a könyvet a magyar történettudomány elmulasztotta létrehozni. A könyv anyaga, anyagkezelése, felfogása és konklúziói egyaránt merészek és forradalmiak, a tökéletlen emberi ész minden jószándékú alkotásának kijáró elnézés határain belül azonban, a szerző harminc ötéves történészi múltjával vállalja a felelősséget értük. A könyv anyagának kiegészítése, a tévedések kiigazítása egy a múlt nagy tévedését bátran felszámoló s a jelen kísérlettel tört új ösvényen bátran elinduló új magyar történész-nemzedék feladata lesz, akik remélhetőleg kedvezőbb körülmények között fogják folytatni azt, amit az itt következő mű szerzője olyan kedvezőtlen körülmények között indított el. E sorok írója hittel hiszi, hogy a nemzetünket ért szörnyű katasztrófa után a nagy és közömbös világ száz egyetemén készülődő új magyar történész nemzedék egy a múltban otthon – sajnos – meg nem értett, egyszerű, két tömör mondatban kifejezhető hivatási metafizika alapjáról fog elindulni: Egy egyetemes történettudomány, amelynek a puszta igazságkeresésen kívül más célja is van, abszurdum. De egy nemzeti történettudomány, amelynek a puszta igazságkeresésen kívül más célja nincs, szintén az. Idegenben, a hontalanság tizenkilencedik esztendejében.