Csontmárvány

SABIN MURESAN A romániai születésű, de húsz éve Madridban élő Sabin Muresan (1966) költészetén a történelmi-filozófiai egyetemi stúdiumok jelentékeny nyomot hagytak: a szerző versvilágában mítoszi időtávlatok közt lebegnek elénk bölcseleti dilemmák. Központozatlan, avantgárd alanyiság végez itt asszociációs ugrásokat; a lajstromozó versbeszéd, a számbavétel feszült higgadtsága egy soronként újat közlő gondolatiság szolgálatában áll. A létezés rendjét katalogikus versbeszéddel imitálni igyekvő szándékmód egyszerre a beszélőé és a költőé, de a befogadó is magára veheti a bizonytalan összetettség jellegzetesen modern, érzékszervi identitását: "az agyam tele van jelenetekkel / melyeket nem tudok megmagyarázni / a testem megtelt térrel / hermetikusan zárva hogy el ne égjen / az összeomlás oka én vagyok / egy virtuális világot / öltöttem magamra" (bizarr világok). Korok és kultúrák kavarognak ebben az egyszemélyes eszméleti térben, de épp csak felvillan minden: mintha létezni sürgetné a beszélőt a nyelv - és a nyelvet a félelem. Mindez egy úgyszólván elégikus tárgyiasságban oldódik föl - mely a beletörődés bátorságát is ismeri: "a kivégző osztag előtt élek" (jóslat). A metafizikai garanciákba vetett hit inkább mutatkozik kíváncsiságnak, mint bizonyosságnak: "a tízparancsolat visszhangnak csapódik / még mindig úgy hangzik / mint egy szomorú dal / de túl messze" (keserűség). A köznapi jelenetekre hagyatkozó, de bibliai aurát sugárzó képhasználat felszabadító ötletek jegyzékévé avatja a szövegfolyamot. Az esztétikai játék része például az is, hogy az új teremtés című rövidebb darabot ("egy új teremtés felé / löksz engem / fogaim között tartok / egy zsinórdarabot / amellyel felkötöm / az alma másik felét") kissé módosult változatban (vagy fordításváltozatban) az itt vagyok című vers második fele is elismétli: "egy új teremtés irányába tologatsz / fogam között tartok / egy darabka madzagot / hogy felakaszthassam / az alma másik felét". Idővel és időtlenségekkel szembenéző, mozaikos vallomásosság a Muresané, de világképe nem énfókuszú mégse: számos szöveghely, különösen a megszólító jellegűek vagy a társadalmi vonatkozásúak, a megértésbe burkolt együttérzés energiáit tárja föl. A kötet verskultúrájában a beszéd maga is világépítő képességeket mutat, egyúttal az anyagi jelenvalólét romlásaiban való részvétel sem idegen tőle: "a ragozások összezavarták protokollodat / a beszélgetés elégtételként érkezik hozzád / monológokba burkolt diadalom / néma kudarcba fulladt" (megégett) - "bérbe vettem az állványokat / összeomlás előtt / nem akarok több eleganciát / ablakokba kapaszkodom / lássam a lépcsők fokát / az ideiglenes testek világát" (őrtorony). Az epikusabban laza és önreflexív, traumaérzékenységében is gyakran önironikus, mondattani megoldásaiban pedig poentírozottabb kortárs magyar költészethez szokott tekintet már néhány lap után fölveheti Muresan nyelvi-poétikai tempóját s tempóváltásait (ami nagymértékben köszönhető Pethő Lorand fordítói munkájának); ízlésünk csakhamar alkalmazkodik ehhez a retorikai minőséghez - hogy "szertartásokba bonyolódva" magunk is tágíthassuk "a helyet a sakktáblán" (vadászjegyzék).