Cérna és tű - A paraszti világ szerelmi eposza

Ez a könyv nem szájba rágó, ,,élettelen" szabályokat jelenít meg a szerelem, az erotika valamilyen vonatkozásáról. Nem tanít, mint a tankönyvek, ismeretterjesztő kiadványok, hanem egy egészen bonyolult élet szövevényét tárja fel, és követi a tapasztalati tudás és tudásélmény törvénye szerint. A paraszti szerelem maga a paraszti lét semmi máséval össze nem téveszthető lét monumentális freskója. Benne öröm, bánat, szenvedés, sírás és kacagás, durvaság, kegyetlenség, gyöngéd simogatás - szóval az ember testi-lelki-értelmi valóságának majd minden húrja, rezdülése kihallatszik belőle. A cérna és tű mint szerelmi nép­eposz folklóralkotás és kulturális antropológia, amit azzal a szándékkal ötvöztem, állítottam, raktam össze, hogy teljesebbé tegyem azt a képet, ami népünk társadalmi, lelki, érzelmi világáról még mindig hiányosan él. Következetes törekvésem, hogy az ember ne tűnjön csupán fizikai testnek, hanem léleknek is, gondolkodó, vizsgálódó, értelmező lénynek. Ezért a könyv vezérgondolata a test és vágy bonyolult küzdelme, viaskodása a paraszti társadalom emberének lelkében, értelmében, testi bizsergésében. Ebben a társadalomban a szerelem és testi vágy nemcsak érzelmi világ, hanem életmód, mely nem különíthető el a Születés, az Élet, a Munka és a Halál "hatalmi rendszerétől". Az események, történések egyike sem fikció. Dr. Balázs Lajos Megítélésem szerint nem Csíkszentdomokosról, Székelyföldről, Erdélyről szól a történet, hanem ezek kapcsán, ürügyén ősi, archaikus, örök emberi érzésekről, életbölcsességről, az élet ezer ízéről. A könyv illusztrálására kéregképeket javasoltam, több szempontból is ezt tartottam megfelelőnek a téma körbejárására. Azért kéreg, mert amellett, hogy ősi, folyamatosan megújuló, egyfajta időtlen szépséget, tartósságot sugárzó, gazdag rajzolatú felület, a bőrhöz hasonlóan van benne valami mulandóan emberi, sérülékeny, de megújulni is kész vonás: tovább gondolásra késztet, közvetíti azt a nyugtalanító, gyötrelmesen szép hangulatot, amelyről a szöveg, és azon túl, vagy az által maga az élet szól. Muhi Sándor