Az eltűnt városháza

Az eltűnt városháza

PARNASSZUS KIADÓ
Készleten
7,25 €
8 Munkanap

0,36 € hűségpontot kapsz, minden megvásárolt 1 darab könyv után. A hűségpontokat felhasználhatod a következő rendeléseid kifizetésére... #részletek>
Bezár
 
Harminc kitalált szolnoki történet, mégis mindegyiknek van némi valóságalapja. A békás szökőkút például tényleg ott van a Verseghy parkban, ahol egykor akár farkasszemet is nézhetett egymással két rivális fiúcsapat. A Nerfeld-palota is létezett anno, miként Fodor Dániel szállodája és a Hungária kávéház is, amelyekben miért ne bukkanhattak volna fel ezeknek a történeteknek a szereplői. A valamikori lengyel piac, a Komarov-terem, sőt a szandai zug pálinkafőző is igaz, csak éppen szolnoki történeteket szőttem köréjük. A 2016-ban megjelent blogSzolnoki mesék (1.) alcímű kötet azzal ért véget, hogy mire kijön a nyomdából, már újabb történetek jelennek meg az egyébként tíz évvel ezelőtt indult blogSzolnokon. Ez önmeghatározása szerint egy szubjektív élményportál, amelynek továbbra is a legszubjektívebb rovata a Szolnoki mesék, ahol ez a harminc novella is megjelent az elmúlt négy évben. És mint az előző kötetnél, most is azt éreztem, talán itt az ideje nyomtatott formában is közreadni ezeket a történeteket. Remélve, hogy lesznek, akiknek az újraolvasásuk, másoknak pedig az újdonságuk fog örömet okozni. Miért utálta Kádár János Szolnokot? Valóban eltűnt-e a városháza? Mi volt Sárkány Rozi öröksége? Miként kötődhetett egy apa és hat fia ugyanahhoz a nőhöz a Pozsonyi úton? Kiderül, ha elolvassa a blogSzolnoki mesék 2. kötetét.
Szerző
Bajnai Zsolt
VTSZ
4901100000
Kiadó
PARNASSZUS KIADÓ
Kiadás éve
2020
Kötés
cérnafűzött, keménytáblás
Oldalszám
207
Érzékeny tartalom
false
Könyvtörvény
false
Eredeti cím
Az eltűnt városháza
Best Seller
Nem
22:319675
Nincs értékelés
Termék a kívánságlistádra került
Termék hozzáadva az összehasonlításhoz

Az összes süti elfogadásával beleegyezik, hogy a weboldal cookie-kat tárolhat az Ön eszközén, és információkat közölhet Cookie-szabályzatunkkal összhangban.