Az első csóktól az első gyermekig - A párválasztás, a házasság és a gyermek a moldvai magyarok szokás- és hiedelemvilágában

Az ember élete körforgás, tulajdonképpen mindegy, hol kezdünk bele. A gyermek megszületik, felnő, felkészül az életre, párjára lel, gyermeke születik, aki felnő, felkészül az életre, párjára lel... és így tovább, körbe-körbe. Vagy nem is körbe, hanem spirálisan, mindig egy kis eltéréssel: vagy feljebb, vagy lejjebb, nemzedékről nemzedékre. Elhatározás kérdése, hogy hol is kezdjük ezt a monográfiát, az első csóknál vagy az első gyermeknél? Kezdjük abban az állapotban, ami az emberi életben - szerencsés esetben - a legfelhőtlenebb, a legígéretesebb, ahogy mondani szokták: a boldog gyermekkorral. Ez a monográfia azonban nemcsak végigkíséri az ember életét a kisgyermekkori játszadozástól, szeretősditől, a bimbózó érzelmektől, a ki- és a beteljesedésen keresztül a gyermekáldásig, akiknek felnövésével aztán újraindul, ismétlődik a kör: hanem azokat az erőket is keresi, vagy legalábbis keresni próbálja, amelyek a körforgások során igazítják, lendítik, segítik vagy fékezik a sorsát. Olyan közösségekben, mint a moldvai csángómagyarok, amelyekre a mai, felbillent értékrendű világban nem igazán lehet jellemző az átgondolt és a célszerűen megtervezett életmód, egy-egy fontos esemény szervezéséhez, lebonyolításához és megéléséhez nagy szükség van a hagyomány erejére. Ennek segítségével nem kell mindig és mindent újragondolni, latolgatni, nem kell mindenkinek újra és újra kitalálnia, hogy az emberi élet során adódó kellemes és kellemetlen, vagy bármilyen formában jelentkező feladatokat miként oldja meg, hanem elég igazodnia az "így szoktuk", az "illen a szokás", "apám, anyám is így csinálta" rendjéhez. Még így is bőven akad számtalan váratlan, döntést igénylő esemény, de az energiákat a fő témákban nem kell szétforgácsolni, elkótyavetyélni, mert azt már "megoldották" és a maiakra hagyományozták az előttük járó nemzedékek.