Az alvajáró tanúságtétele

Frederico Pedreira hamisítatlanul portugál regénye, mely elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, a melankolikus nosztalgia nyelvén szól hozzánk: egyszerre fájdalmas óda az elmúló kilencvenes évekhez, az odaveszett gyerekkorhoz és egy mégoly kaotikus, diszfunkcionális nagycsaládhoz. Azonban több is ennél: az emlékezés és az emlékezetvesztés, otthonosság és idegenség könyve, s nem utolsósorban egy szorongó értelmiségi nevelődésregénye Európa perifériájáról, egyszersmind főhajtás a modernista nagyok, Pessoa és Joyce előtt. Hosszan kanyargó mondatai a Benfica-Milan BEK-döntő füstbe borított nézőterétől a New York-i sugárutakig és az essexi erdőkig csatangolnak - de hogy merre vezet e labirintus, úton lenni valóban boldogság-e, s egyáltalán, lehetséges-e a megérkezés a szorongva vágyott felnőttkorba, azt már az olvasó hivatott eldönteni.éstörténetét és recepcióját felvázoló utószó kínál segítséget.