Asszimilációs folyamatok a dualizmus kori felföldi városokban

A szlovák és a magyar polgári nemzeti társadalom létrejöttének döntő szakasza egymástól eltérő politikai, intézményi és gazdasági adottságaik ellenére jórészt azonos korszakban, egyazon birodalmi és "nemzetállami" keretek között zajlott a 18. század végétől 1918-ig. Munkámban elsősorban a két közösség viszonyát a felső-magyarországi szlovák etnikai régió városainak környezetében vizsgálom, ám a térségben jelentős német és izraelita lakosság szerepét és helyzetét is kutattam. A kötet alapjában véve népszámlálási adatokból kiinduló, ám kvalitatív városelemzés. A cél az 1880-as és az 1910-es népszámlálás közötti "anyanyelvi" változás rendszerszerű követése volt, és a városi asszimilációs minták kimutatása. Ezt először megyei, majd városi szinten végeztem el. A fő hipotézis beigazolódott, a minták jól elkülönülnek egymástól, és eltérő közeget tárt elénk a három kiválasztott város (Besztercebánya, Késmárk, Losonc) dualizmus kori társadalmának elemzése. A kötet bemutatja a korabeli városok társadalmi, etnikai, gazdasági és oktatási szerkezetét, a helyi és az országos politikát, valamint a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesületek tevékenységét. Az asszimilációs folyamat egyéni érvényesülését és értelmezését egy konkrét értelmiségi életpálya is szemlélteti. Ez a többlépcsős, sok helyen jórészt befejezetlenül maradt értelmiségi magyarosodás mintát adott a helyi közösségek feltörekvő polgári rétegei számára. Besztercebányán, Losoncon és Késmárkon látványosan eltérő a sajtó és a politikum retorikája, az egyházi közösségek és a normák ereje, a diákság szerepe és a lokális nemzetépítési törekvések eredménye. A legaktívabb magyarosító tevékenységet folytató városi elit tudta felmutatni a magyarok javára legnagyobb aránymódosulást 1910-re?