Alszik még, elnök úr? - Válogatott tanulmányok 2013-2020

"Az elnök megnyitotta az ülést, és elaludt. A fölolvasó oda sem ért az asztalhoz, s az elnök már aludt. Gyorsan, villámütésszerűen aludt el, mint a csecsemők. Az ébrenlét pereméről egyenest az álom feneketlen szakadékába zuhant. Szemét lehunyta. Mélyen, édesdeden aludt. A fölolvasó az asztalhoz lépett, megköszönte a tapsot, hajlongott, a fölolvasó leült, rendezgette fenyegetően púposodó kézirathalmát, a fölolvasó köszörülte torkát, s bele is kezdett értekezésébe, mely vagy A dinamikus lét lényegszemléletéről, vagy Heinrich von Morungen szerelmi verseiben előforduló állat- és növénynevekről szólt, de mindez már nem vonatkozott az elnökre, aki az öntudat világából feltűnés nélkül kiszökött egy nem látható rejtekajtón, csak teste maradt ott zálogul az elnöki székben. Amikor ez a fölolvasó végzett, az elnök a nyomtatott műsorból a másikat szólította a dobogóra, aztán a harmadikat, s míg ezek teljesítették kötelességüket, ő is teljesítette a maga kötelességét." Az Esti Kornél tizenkettedik fejezetében az elnök úr sznobizmusát végül mindig legyőzi testének természetes vegetatív reakciója: a közművelődés éber őre a mérhetetlenül tudálékos előadások unalma elől önkéntelenül az álomba menekül. A tanulmánykötet szerzője abban reménykedik, hogy olvasóiból nem vált ki hasonló reakciót, vagy legalább nem olyan gyakorisággal, mint ahogy az a novellabeli elnök úrral történt. Ennek érdekében igyekezett olyan értekező nyelven megszólalni, amely nemcsak egy szűk szakmai kör számára fogadható be, hanem az irodalmat kedvelő szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat. Elbóbiskolásainak számát feljegyezve a nyájas Olvasó megítélheti, hogy mennyire sikerült szándékát megvalósítania.