A pszichológiatörténet-írás módszerei és a magyar pszichológiatörténet

A pszichológiatörténet-írás módszerei és a magyar pszichológiatörténet című kötet a pszichológiatörténet módszertani megújulását kapcsolja össze a 20. század második felének hazai pszichológiatörténeti fejleményeivel. A pszichológiatörténet mint szakmai oktatási és kutatási terület az utóbbi nemzedék során gyökeres változásokon ment át. A mindig is megvolt felsoroló és elméleti irányú munkák kétarcúsága sokrétűbbé vált. A modern pszichológiatörténet-írás két új ihletés közé szorítva él: legyünk filozofikusabbak a pszichológiatörténet-írásban is, ugyanakkor megjelenik az igény a szövegismeretben alaposabb, adatorientált és sokszor levéltári módszereket is igénylő pozitivista elmélyedésre is. A személyes és fogalmi kontextus számos összefüggésben jelenik meg, Kónya Anikó az önéletrajzi emlékezet, Kiss Szabolcs a másokról való gondolkodás kutatásának fogalmi összefüggéseit tárja fel. Mészáros Judit a kontextusok kapcsolódásait mutatja be a Ferenczi-archívum bemutatásával. Az eszmei kontextusról Kiss Enikő Csilla a Szondi-kutatás alapján mutatja be a levéltárakban, interjúkban, a Szondi levelezésében meglévő anyagok alkalmazását az eszmei hatásmező feltárásában. Zemplén Gábor módszertantörténeti rekonstrukciókkal (Harkai Schiller Pál, Robert Rosen) érvel amellett, hogy a pszichológia autonómmá válása kapcsán a lélektan területének autonómiája éppen hogy csökkent. A társadalmi kontextus egyszerre jelenik meg mint értelmező, hermeneutikus s mint valódi magyarázó keret. Gyimesi Júlia egy peremvidéket mutat be: a modern pszichológia és az okkult irányzatok kapcsolatát. Borgos Anna azt elemzi, hogy milyen új nézőpontokat hozhat életrajzi és (nő)történeti dokumentumok kutatása és gender-szempontú olvasása a pszichoanalízis-történetben. Pléh Csaba példákon mutatja be, hogy a digitalizált szakmai szövegek elemzése vélt történeti rekonstrukciók és a valós 'mindennapi gyakorlat és tudat' eltéréseit is feltárja. Kovai Melinda az alkalmazott pszichológia 1945 utáni magyar történetét a modern szubjektum-létrehozás technológiáinak alakulásaként kezeli. A tanulmányok másik csoportja dokumentatív és vállaltan szocializációs céllal tekinti, hogyan alakult a hazai pszichológia intézményi világa 1960 és 2015 között. Pléh Csaba az összképet, Demetrovics Zsolt a tudományos minősítés alakulását mutatja be, Mudrák József a debreceni, Séra László pedig az erdélyi magyar pszichológiát tekinti át. Czigler István az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos és intézményi sorsát tekinti át. Mészáros Judit, Harmatta János és Szakács Ferenc a klinikai szakágak viszontagságos történetébe, Horányi Annabella, Katona Nóra és Boross Ottilia pedig iskolarendszer és pszichológia sokágú kapcsolataiba adnak betekintést. Dienes Erzsébet azt mutatja meg, miként alakult ki a vállalati laboratóriumi munkalélektan, s hogyan alakult át mára fejvadászattá. A kötet A humán tudományok alapkérdései című sorozat új tagja.