A moslék helyes keverési iránya

A moslék helyes keverési iránya

PARNASSZUS KIADÓ
Készleten
5,48 €
8 Munkanap

0,27 € hűségpontot kapsz, minden megvásárolt 1 darab könyv után. A hűségpontokat felhasználhatod a következő rendeléseid kifizetésére... #részletek>
Bezár
 
Hegedüs András Pécsett született 1984-ben. A Pécsi Tudományegyetemen szerzett diplomát néprajz-történelem szakon 2014-ben, jelenleg a PTE „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola doktorjelöltje. 2011 óta publikál rendszeresen nyomtatott és elektronikus felületeken egyaránt. Több irodalmi pályázaton, versenyen is sikerült előkelő helyezést elérnie, többek között 2017-ben Zsoldos Péter díjjal jutalmazták a legjobb novella kategóriában. 2012 decembere óta tagja a Filter Írócsoportnak. „A Coriolis-erőről először egy sci-fiben olvastam, aztán gimnáziumban tanultam is róla. A föld forgása következtében alakul ki, többek között ennek köszönhető, hogy a déli féltekén a lefolyóban a víz az óramutató járásával megegyező, az északin ellenkező irányban csorog le. Egy ideje már motoszkál bennem a gondolat, hogy talán papám erre gondolhatott. Hogy itt nálunk, Magyarországon az óramutató járásával ellentétes forgómozgás a természetes, és bár erőkifejtésben elhanyagolható a különbség, mégis rendnek kell lenni. Tudott ő egyáltalán a Coriolis-erőről? Bár csak nyolc általánost végzett, a vasútnál több továbbképzésen is részt kellett vennie, a gőzmozdony kezelése elméleti hátteret is megkívánt a fizikai erőnlét mellett. Egy ilyen alkalommal nem kizárt, az oktató beszélhetett nekik erről is.”
Szerző
Hegedüs András
VTSZ
4901100000
Kiadó
PARNASSZUS KIADÓ
Kiadás éve
2020
Kötés
füles, kartonált
Oldalszám
214
Érzékeny tartalom
false
Könyvtörvény
false
Eredeti cím
A moslék helyes keverési iránya
Best Seller
Nem
22:319674
Nincs értékelés
Termék a kívánságlistádra került
Termék hozzáadva az összehasonlításhoz

Az összes süti elfogadásával beleegyezik, hogy a weboldal cookie-kat tárolhat az Ön eszközén, és információkat közölhet Cookie-szabályzatunkkal összhangban.