A magunk cseppjét a világóceánból - Jókai Anna emlékezete

Szeressünk, tanuljunk, gondolkodjunk, fejlődjünk. Jókai Anna leánya, Molnárné Bánky Nóra felelte ezt arra a kérdésemre, hogy mit hagyott örökül édesanyja. E négy szóval nemcsak családjának, hanem a nemzetnek is üzent a 85. évében elhunyt Kossuth-nagydíjas író. Befelé és felfelé hallgatózott. Nemcsak istenhívőként, hanem ahogy maga fogalmazott, istentudóként élte mindennapjait, hallgatóságát "nem középiskolás fokon" és egész személyiségével tanítva. Vékával mérte a bölcsességet. Jelenlétével, humorával, diszkrét iróniájával lenyűgözte, felrázta közönségét, azt (is) bizonyítva: "a szellem műhelyében nincsenek nyugdíjasok". "Papnőként" éppúgy számon tartották, mint politikusként. Ha valakire, rá illett a "nemzet nagyasszonya" titulus. Aki ismerte, tudta: megszenvedett élet állt mögötte, s mivel soha nem feledte, hogy honnan érkezett, széles skálán mozgott-mozog olvasótábora. Fia, Bánky Gábor azt mondta, édesanyja nem volt hatással pályaválasztására, hiszen gyerekkorától színész akart lenni, viszont a könyvek, amelyek után csak a kezét kellett kinyújtania, olvasómániássá tették. Jókai Anna szerint minden fontos könyv tett, nemző aktus, és minden érett olvasat fogantatás. Hogy fontos-e a 85. születésnapjára megjelent emlékkötet? Nekem mindenképpen. (Lőrincz Sándor)