A langobárdok története

A hosszú vándorút végén a mai Magyarország területéről Itáliába vonuló és ott letelepedő germán nép, a langobardok történetét a VIII. század végén örökítette meg a tudós szerzetes, Paulus Diaconus. Nagy Károly frank uralkodó udvarából Monte Cassino bencés kolostorába visszavonulva olyan művet alkotott, amely nagy hatást tett a középkori krónikásokra éppúgy, mint a reneszánsz kor íróira. A kora középkori Itáliába kalauzol minket, hogy megismertessen langobard harcosokkal és asszonyokkal, római papokkal és bizánci helytartókkal, frank hódítókkal és angolszász zarándokokkal. Pogány regékben és keresztény szentek legendáiban, csaták, cselszövések és leánykérések leírásaiban hősiesség és ármány, szerelem és bosszú, furfang és áhítat epizódjai elevenednek meg, betekintést nyújtva egy ma kevésbé ismert és gyakran „sötétnek” tartott, mégis eredeti kultúrát létrehozó kor eleven életébe. A langobardok története nem csupán értékes történeti forrás, hanem olyan, irodalmi értékekkel is rendelkező munka, amely joggal számíthat a történelem és a kultúrtörténet iránt érdeklődő olvasó figyelmére.