A kommunikáció mint participáció

A kötet három olyan terminus, az intézmény, a színtér és az ágens használatának elemzésére vállalkozik, amelyekről a tanulmányok szerzői, de talán a kommunikációkutatás általában is azt tartja, a kommunikációról gondolkodva megkerülhetetlenek. Mindazonáltal ezzel a kötettel szokatlan utat választottak a szerzők, legalábbis a kommunikációkutatásban szokatlant: olvasása alighanem nagyobb figyelmet igényel majd, mint amire a kommunikációról szóló írások nagyobb része esetében szükség van. Megengedtük azonban magunknak ezt, egyrészt, mert szándékaink szerint olvasóink elsősorban egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint tanáraik és a kommunikációkutatás iránt érdeklődők, másrészt pedig, mert meggyőződésünk, hogy a kommunikációkutatásnak ma többek között saját eszközeinek szemügyre vételére is szüksége van – hogy ezek a kutatóeszközök, amelyekkel (máskor és másutt) magát a kommunikációt vizsgálja, valóban jól lássák el feladataikat. Szokatlan tehát a kötet dictioja szükségességével együtt is. Horányi Özséb egyetemi tanár, kommunikációkutató. Kutatói érdeklődése a kommunikáció legkülönfélébb elméleti összefüggéseire kiterjed a nyelvészettől a szemiotikán át a logikáig. Számos tankönyv jellegű szöveggyűjtemény szerkesztője, köztük van a Kommunikáció I-II. (General Press, Budapest, 2003), a Jel tudománya (Szépe Györggyel együtt; General Press, 2005) és A sokarcú kép is (Typotex, Budapest,2004).