A hívó hang - Bevezetés Tornai József világába

A szerző, Alföldy Jenő először 1970-ben, A bálványok neve című válogatott verseskönyv alkalmából írt Tornai Józsefről a kritikát. Azóta a költőnek számos kötetét szemlézte, és az utóbbi bő évtizedben módszeresen ismerkedett az öregkorában is termékeny alkotó költészetével. A költői életmű-kötetekről (Csillaganyám, Csillagapám I-IV.) és egy újabb verseskönyvről (A semmi ellen) írott tanulmányok összefüggő képet adnak Tornai József lírai munkásságáról. Fejezetek szólnak esszéiről, műfordításairól és szépprózáiról is. Nem csupán a költői életmű gazdagsága, sokoldalúsága és a „bartókiság” elvének jegyében megmutatkozó, „ősi-modern” szépsége ragadta meg a tanulmányírót, hanem filozofikus tartalma is. Ihletett gondolatisága révén joggal emlegeti Tornai Józsefet mint előremutató 20-21. századi költőnket. Nem állítja szembe egymással a magyar és az egyetemes műveltségtörténetet, a folklórt és a műköltészetet: ahogy Illyés Gyula mondaná, hű magyarként s jó európaiként e kettő kölcsönösségének elvét vallja és követi. Tornai szerteágazó műveltsége nem pusztán az érdeklődő ember passzív tudását hozta meg az alkotó számára: költői és esszéírói világképének cselekvő részévé avatódott. Véleményét szenvedélyesen kifejezi az újra és újra felbukkanó és veszélyesen elharapódzó téveszmékről, az egyoldalú technicizmusról s a médiára és szubkultúrára támaszkodó manipulációról. Költőként, írástudóként mindent megmozgat azért, hogy az ember: ember maradjon, a szerelem: szerelem, a család: család, a nemzet: az érte cselekvők kulturális nemzete – az emberiség méltó része legyen. A szerző ezeknek az értékeknek tudatában írja Tornairól elemzéseit, s adja közre művét, mint első „könyvnyi merítést” a költő fogadtatástörténetében.