A hadművészet kézikönyve

Antoine-Henri Jomini (1779-1869) svájci születésű tábornok, hadtörténész, katonai teoretikus Svájcban kezdte katonai pályafutását, de később el kellett hagynia hazáját, és Párizsban telepedett le. Érdeklődése Napóleon győzelmeinek hatására fordult a hadművészet felé, és már egészen fiatalon nagy elismertséget szereztek neki a témában írt művei. 1805-től részt vett Napóleon hadjárataiban, és karrierje villámgyorsan ívelt felfelé. Sokan egyenesen a császár látnokaként emlegették, de közben a nehéz természetű Jomini irigyeinek száma is meredeken emelkedett, ezért már Napóleon oroszországi hadjáratát megelőzően is kacérkodott annak a gondolatával, hogy az orosz cár szolgálatába szegődjön. 1813-ban - ekkor már a francia hadsereg tábornokaként és nemzetközileg elismert katonai szakíróként - végül I. Sándor cár szolgálatába állt, és az oroszok oldalán harcolta végig a napóleoni háborúk utolsó időszakát (tettét a legtöbben árulásnak tekintették, de Napóleon megbocsátott a svájci tábornoknak). Később Miklós cárevics katonai nevelője, majd trónra lépése után tanácsadója lett, és még a későbbi II. Sándor cár katonai nevelését is őrá bízta az uralkodó. Élete hátralévő részében elsősorban katonai szakíróként tevékenykedett, aktív csapatszolgálatot utoljára az 1828-1829-es orosz-török háborúban vállalt, de tanácsadóként még a krími háborúban is részt vett I. Miklós cár, valamint az 1859-es szárd-francia-osztrák háborúban III. Napóleon oldalán. 1855-ben hagyta el Oroszországot, a Párizshoz közeli Passyban halt meg. Az itt közölt fő műve (francia címén Précis de l'art de la guerre) két kötetben jelent meg 1838-ban, Párizsban. A hadtudomány Clausewitz A háborúról című szintézisével együtt a 19. századi katonai szakirodalom legjelentősebb alkotásaként tartja számon, teljes fordításával és szakszerű kommentálásával ezért régi adósságot törleszt a Pro Militum Artibus könyvsorozat. A könyvet Tótfalusi Ágnes fordította.