A dráma filozófiája

Aki a cím nyomán azt hiszi, hogy a lengyel szerző színházi vonatkozású művét tartja kezében, az téved. J. Tischner krakkói teológus, az ottani katolikus hittudományi egyetem filozófia-professzora, több nemzetközi testület megbecsült tudósa, II. János Pál tanácsadója. Most megjelent műve a két évvel ezelőtt Krakkóban kiadott kötet fordítása, a szép és jó magyarsággal közvetített szöveget Fejér Irénnek és Szenyán Erzsébetnek köszönhetjük. A létfilozófiai kérdések megvilágítására metafóraképp használja Tischner a "dráma" kifejezést. Nézete szerint az emberi élet színjátékában megvan a szinpadi teljesítmény három alapvető komponense: a tér, a szereplők és a köztük végbemenő -- az időt is megtestesítő -- akció. Az ember érzékeli a teret -- Husserl nyomán: intenciója van róla --: alanyként felfogja önmagát s célként éli meg a létezést: ugyanakkor érzékeli a másik embert (vagy embereket). Ebben a kapcsolatban először az alany és tárgy) tehát: tárgyiasított másik ember jön létre, ám a tereptől eltérően a másik ember nem uralni való tárgy -- létrejön a dialógus. A "ki vagy" kérdésre az én és nem én dialógus során kap választ az ember, s rajta múlik -- ez szabadsága és nem elrendelés dolga --, hogy milyen válaszhoz jut el. Elbukik vagy üdvözül. Tischner az üdvösség dolgának tartja a másik ember iránti nyitottságot, a választások milyenségét. Épp ezért magasrendű erkölcsiséggel köti össze a másokhoz való viszonyt, a dialógus egész menetét. (Dialóguson értve természetesen nemcsak a beszédet, hanem azt a kölcsönösséget, amit a nem-tárgyi világgal folytatunk.) A dialógus erkölcsi tartalmak szakadatlan megújulása annak hitében, hogy az alany mindegyre azt firtatja: átkozott vagy áldott-e az útja, azaz metaforánk szerint: drámája. A kimenettel nem lehet csalhatatlanul tisztában, de mindent meg kell -- s érdemes is -- tennie azért, hogy reménye legyen az áldottakhoz tartozni. Miért? Tischner katolikus hite szerint cél az istennek tetsző élet. Ilyen azonban más emberek nélkül, választások -- kisértések legyőzése nélkül -- nem közelíthetünk meg. Isten nem nyilvánul meg másban előttünk, csak a dialógusban. A szép erkölcsi tartalmak elfogadásán túl valószínűleg keveset tud kezdeni Tischner végkövetkeztetésével a nem-katolikus ember. Például már az sem, aki hisz a predestinációban, vagy más mitológiában gondolkodik. Azt azonban érdemes erősen követni, ami a másik emberhez való viszonyt illeti.