A derék Pantagruel hősi cselekedeteinek és mondásainak harmadkönyve

François Rabelais Gargantua és Pantagruel című regényfolyamának Harmadkönyvét, vagyis harmadik kötetét tartja a kezében az olvasó. Az 1546-ban született reneszánsz alapművet Csordás Gábor kitűnő fordításában olvashatjuk, most először magyarul. A Pantagruel utolsó lapjain Rabelais azzal búcsúzik olvasóitól, hogy a história folytatásából megtudhatják majd, miként találta meg hőse a bölcsek kövét, miként kelt át a Kaszpi-hegyeken, hajózott át az Atlanti-óceánon, végzett az emberevőkkel, miként ütközött meg az ördögökkel és perzselte fel a pokol öt szobáját. Nos, a Harmadkönyv bizony sokat változott az eredeti tervekhez képest! A két mű születése között eltelt történelmi változások megrendítették annak az életigenlő, önfeledt individualizmusnak alapjait, amely Rabelais két féktelen óriását jellemezte. Pantagruel már kissé háttérbe húzódva, a szemlélődő bölcs pozíciójából figyeli az eseményeket. Főhősünk, Panurgosz nem óriás, hanem „normális” reneszánsz ember, aki mohón szomjazza a tudást. Jósnőtől és költőtől, filozófustól és bolondtól, teológustól és orvostól várva tanácsot és útmutatást olyan örök kérdésekre, hogy érdemes-e megházasodni, és ha igen, nem fogja-e fölszarvazni a felesége… S vajon kire hallgat a legvégén? Hát a bolondra! FRANÇOIS RABELAIS humanista francia író, pap és orvos, a XVI. századi reneszánsz szellem és irodalom jelentős alakja. Ötkötetes főművében, amelyben kifigurázza az egyház vaskalaposságát, a szellemi korlátoltságot, az értelmetlen háborúskodást, egy külön világot és önálló nyelvet teremt. Feje tetejére állított, kiforgatott, mégis hiteles, a valóságosnál is valóságosabb világot és páratlanul gazdag nyelvet, amellyel megveti a francia széppróza alapjait.