A bor a művészetben

Az Ígéret Földjére érkező "választott népről" Mózes V. könyvéből tudható, hogy nem volt egészen biztos az Úr ígéretében. Ezért Hebron közelében, az Eskol folyó mentén tizenkét embert küldtek el "kémlelni" egy-egy törzs képviseletében, hogy nézzék meg, milyen föld az a Kánaán. Mikor jónak találták, és visszatértek, bizonyítékul akkora szőlőfürtöt hoztak, hogy csak két ember bírta el. Azóta a szőlő a bőség jelképe, feledtetve Egyiptom elhagyott és visszasírt "húsos fazekait". S mivel a bőség mellett, vagy már előbb jó kedvre is szükség van, ennek a letéteményese a szőlő leve, a bor. Vannak alapvetően borivó és sörivó népek, mondták nagy politikusok és filozófusok, s ez így is van. A magyar például éppúgy borivó nép, mint a spanyol és a Földközi-tenger partjának számos más népe - még akkor is, ha enyhén szólva nem veti meg sem a sört, sem az égetett szeszeket. A szőlő és a bor, ha igazi, több, mint "élelmiszer" és "élvezeti cikk". Mítosza és filozófiája van, és ezáltal lett az európai művészet egyik kedvelt témája; az ókortól napjainkig. Szív és pohár, tele búval, borral - mondta Vörösmarty Mihály valaha, s megadta a "receptet" is a bútól való menekvésre: a zene és a bor. Hozzátehetjük: és a többi művészet - a vers, a festmény, a szobor, no meg a kenyér, a gyümölcs, a szerelem és a barátok köre. Bizonyíték rá az európai festészet, amely a fentieket is szívesen választotta témául.